Szlovákia
Kedden véget ér a rendkívüli állapot Új-Kaledóniában
Vajon ez egyúttal azt is jelenti, hogy csillapodtak a vitás kérdések kapcsán fellobant indulatok?
Májusban a Smer-SD nyerte volna a választást, a PS-t és a Hlas-SD-t megelőzve
Az AKO ügynökség által készített közvélemény-kutatás alapján 7 párt lépné át a parlamenti küszöböt.
EP-választás24: Akkor is érvényes a szavazat, ha nem karikáz a választó
Egy listáról maximum két jelölt sorszámát lehet bekarikázni.
Blanár megerősítette, ő helyettesíti Ficót a genfi békekonferencián
A külügyminiszter tájékoztatása szerint az Európai Tanács brüsszeli ülésén a külügyminiszterek az ukrajnai és a gázai helyzettel foglalkoztak.
A közbiztonság javítására irányuló 20 milliós pályázati keretet jelentett be Richard Raši Komáromban
A régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter a Komáromi járás polgármestereivel is találkozott.
Törvénnyel védené az SaS a médiát a politikai nyomással szemben
A párt elnöke szerint veszélyben van a független hírszolgáltatás.
Vizsgálati fogságban marad a kormányfő elleni merénylet elkövetője
A Legfőbb Ügyészség ügyésze javasolta a vizsgálati fogságba helyezését Juraj C.-nek.
A Fico elleni merénylet vitát vált ki Brüsszelben is
Kifogásolták, hogy különböző félretájékoztatások kezdtek el gyorsan terjedni a merénylőről.
2024 áprilisában 1,4 százalékos volt az éves nyugdíjas infláció
Az éves infláció 2,1 százalékos volt a Statisztikai Hivatal szerint.
Provokálhatnak-e kérdésekkel az újságírók?
A társadalmi polarizáció visszaszorításának egyet kellene jelentenie azzal, hogy az újságírók a kritikus kérdések feltétele helyett inkább hallgatnak?