Szlovákia
Rendbontás nélkül lezajlott a nagyszombati labdarúgó-mérkőzés
A rendőrség nem regisztrált semmilyen törvénysértést vagy rendbontást a tegnapi, nagyszombati labdarúgó-mérkőzés során – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zlatica Antalová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Danko még mindig Moszkvába készül
Andrej Danko, az SNS elnöke a közösségi oldalán közétett egy videót, amelyben bejelentette, hogy elutazik Moszkvába. Elmondása szerint így kapcsolódik be az orosz Lukoil cég ukrajnai kőolajszállítási korlátozásáról szóló vitájába.
Az gazságügyi miniszter Juraj Kliment bírói tisztségből való felmentését javasolja
Boris Susko igazságügyi miniszter (Smer) fegyelmi indítványt nyújtott be Juraj Kliment, a Legfelsőbb Bíróság bírája ellen, és bírói tisztségéből való felmentését javasolta.
Csütörtöktől a Művészeti Alap igazgatótanácsa dönt a támogatások odaítéléséről
A Művészeti Alapból (FPU) származó támogatások odaítéléséről ezentúl az alap igazgatótanácsa fog dönteni. Figyelembe veszi ugyan a szakértői bizottság véleményét, amely tanácsadó testületként működik majd, de nem kötelező érvénnyel. Ez az FPU-törvény csütörtökön hatályba lépett módosításából következik.
A ŠÚKL visszavonja az ADHD kezelésére használt gyógyszer több gyártási tételét
Az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) kivonja a forgalomból az Atomoxetine Sandoz gyógyszer több gyártási tételét. A gyógyszert a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) kezelésére használják. Ennek oka, hogy a hatóanyag-tartalom paraméterében nincs összhang a jóváhagyott specifikációval.
Šutaj Eštok: Elutasítom az ÚIS nyomozója ellen folytatott lejárató kampányt
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és a Hlas elnöke elutasítja a Belső Ellenőrzési Szolgálat (ÚIS) nyomozója ellen folytatott lejárató kampányt.
Az USA jóváhagyta a harci helikopterek eladását Szlovákiának
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta a harci helikopterek és felszerelések lehetséges eladását Szlovákiának 600 millió dollár (554 millió euró) becsült áron - közölte szerdán a Pentagon.
Biztonsági intézkedéseket vezetnek be a nagyszombati és a dunaszerdahelyi focimeccs helyszínén
Biztonsági intézkedéseket vezet be a rendőrség a szerdai és csütörtöki nemzetközi labdarúgó-mérkőzések helyszínén.
Augusztustól lép életbe a közbeszerzési törvény módosítása
A törvény jelentősen egyszerűsíti az állami költségvetésből és az uniós alapokból finanszírozott közbeszerzéseket.
Bombariadó van a reptéren
Az egész repülőteret kiürítik.