Szlovákia
Öt napra rövidülhet a kötelező otthoni karantén
Az eddigi tízről öt napra rövidülhet a kötelező otthoni karantén, ha az egyes ágazatokban nagyobb munkaerő-kiesések fenyegetnének.
A globális munkaerőpiac válsága nem érinti Szlovákiát az előrejelzések szerint
A globális munkaerőpiac még mindig nem tudott megbirkózni a koronavírus okozta hatásokkal. A világban az idén 52 millió munkahellyel lesz kevesebb, mint a járvány előtt volt. A fejlett országok, amelyek közé Szlovákia is tartozik a szakemberek szerint nem kellene, hogy foglalkoztatási problémákkal küszködjenek.
Elégedetlenek a szociális ellátást nyújtó szolgáltatók
Az Osadné (Telepóc) község szociális szolgáltatást nyújtó intzéményében decemberben bekövetkezett tűzeset után felemelték a hangjukat a szociális szolgáltatók.
A kormány elfogadta a járulékfizetés elhalasztásáról szóló törvényjavaslatot
Az ülés egyik fő témája a nagymértékű alkoholfogyasztás visszaszorítására irányuló akcióterv volt.
A nagy állami vállalatoknál a gasztrojegyek győztek a pénz fölött
Januártól megszűnnek a gasztrojegyek és gasztrokártyák adó- és illetékkedvezményei. Az étkeztetést a cégnek előre kell kifizetnie vagy ebédjegy formájában eljuttatni a munkavállalóknak. A nagy állami vállalatoknál az alkalmazottak a gasztrojegyek mellett döntöttek.
A miniszterelnök egyeztetett a cseh házelnökkel
A megbeszélt témák között szerepelt az Egyesült Államokkal kötendő védelmi szerződés is.
Az egészségügyi nővérek egy része nem kapta meg a 350 eurós jutalmát
Vannak olyan egészségügyi nővérek, akik nem kapták meg a 350 eurós jutalmat, amelyet a kormány az egészségügyi dolgozók számára ígért a koronavírus-járvány miatt – tmondta el Lukáš Kober, a Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) irodavezetője.
Nem tárgyal a parlament az ellenzéki javaslatról
A Smer utánajárna, az állampolgárok megszavaztatnák-e a parlamenttel az USA-val kötendő védelmi szerződést.
Rendőrségi vizsgálat indul az annamajori bántalmazás ügyében
Az annamajori gyermekbántalmazással kapcsolatos rendőrségi munkát felülvizsgálja a belügy belső ellenőrzése - jelentette be kedden a parlament védelmi bizottságának ülését követően Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter. Mind a koalíció, mind az ellenzék egyetért a lépéssel. A gyanú szerint az egyik elkövető egy rendőr gyermeke.
Engedélyezik a sítanfolyamok megtartását az iskolások számára
A Közegészségügyi Hivatal hivatalos tájékoztatójából kiderül, hogy engedélyezik a sítanfolyamok megtartását az iskolások számára - jelentette be a közösségi oldalán Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.