Szlovákia
2022 februárjában a lakhatásban emelkedtek a legjobban az átlagbérek Szlovákiában
A bérnövekedéseket mérsékelte a magas infálció.
Palóc Húsvét: Magyar és szlovák hagyományőrzők a füleki várban
A magyar és a szlovák kultúrával, hagyományokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
Közel 100 fedél nélkül élő ember vett részt a húsvéti összejövetelen Kassán
Két év szünet után tartották meg a szentmisével és hagyományos húsvéti ételekkel egybekötött találkozót.
7 983 PCR-tesztből 2538 lett pozitív a tegnap elvégzett mintavétel során
A pozitív tesztek aránya 32 százalékos.
Dunaszerdahelyen is megemlékeztek a Felvidékről kitelepített lakosokról
1947. április 12-én indult el a kitelepített magyarokat szállító első szerelvény Szlovákiából.
Három egészségügyi központ működik a háborús menekültek számára
Egy Kassán, kettő pedig Pozsonyban.
Kétéves szünet után ismét készülnek a húsvéti vendégfogadásra a Tátrában
A Magas- és az Alacsony-Tátrában is van még elég hó, és néhány sípálya is üzemel.
Szombat kivételével az ünnepek alatt zárva lesz a posta
Április 16-án a szombati nyitvatartás szerint működnek.
Vádiratot nyújtott be az ügyészség Andrej Kiska volt elnök adóügyében
A korábbi államfőt 2013-ban és 2014-ben elkövetett adócsalással gyanúsítják.
Húsvétkor nem változnak a járványügyi intézkedések
A húsvéti ünnepek után születik döntés a kötelező maszkviselésről.