Szlovákia
Komoly bajban vannak a kórházak újszülött osztályai
Sajnos nem számít új dolognak, hogy a szlovák egészségügyben sok a problémás terület.
Komárom önkormányzata a napokban megkezdi a Rákóczi úti kerékpárút egy szakaszának építését
Komárom önkormányzata a napokban megkezdi a Rákóczi úti kerékpárút egy szakaszának építését. A beruházásnak köszönhetően járdát is kialakítanak ezen a szakaszon - tájékoztatott a városi hivatal.
Egyre erősödnek a szélsőségesek Európában
Egyre erősödnek a szélsőségesek, egyre több fasiszta politikus van az európai országok parlamentjeiben és az Európai Parlamentben is, ezért is kell rendre megemlékeznünk a roma holokausztról
Fenyegetéseknek és fizikai támadásoknak is ki vannak téve az egészségügyi dolgozók
A szóbeli agresszió sokkal gyakoribbá vált az elmúlt két évben – jelentette ki Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője.
Szlovákiának nem sikerült bevonni az Ukrajnából érkezett gyerekeket az oktatásba
Az oktatásügyi minisztérium részéről hiányzik a rendszerszintű segítségnyújtás.
934 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak hétfőn
667 fertőzötöttet ápolnak kórházban a NCZI adatai alapján.
Az egy évvel korábbihoz képest látványosan javult az állam gazdálkodása
Jó hír, hogy a második negyedévben gazdaságilag jobban teljesítettek az euróval fizető tagállamok, mint azt várni lehetett, viszont rossz, hogy az árak is magasabbra nőttek a valutaközösségben, mint azt remélték.
A roma holokauszt áldozataira emlékeztek
A roma holokauszt a szlovákiai társadalomban sokáig háttérbe szorult, ennek következtében a roma közösségek ma is előítéleteknek és diszkriminációnak vannak kitéve, hagsúlyozta Ivan Korčok külügyminiszter ma a roma holokauszt emléknapján.
Megszüntetnék a somorjai adóhivatalt is
Megszüntetnék a somorjai adóhivatalt, ezért a régióbeliek aláírásgyűjtést indítottak.
Felújítják a Komárom és Gúta közti utat
Felújítják a Komárom és Gúta közti utat, a munkák augusztus 8-án kezdődnek - tájékoztatott Komárom önkormányzata.