Szlovákia
A KDH szerint a kormányfő cinikus kijelentéseivel árt Szlovákia érdekeinek
A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint Robert Fico miniszterelnök súlyosan árt Szlovákia érdekeinek azzal, hogy manipuláltnak nevezte az ország európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazást.
Igor Matovič veszélyesnek tartja a kormányfő uniós népszavazással kapcsolatos kijelentését
Tomáš Taraba volt környezetvédelmi miniszter és Igor Matovič, az ellenzéki Slovensko mozgalom elnöke is veszélyesnek tartja Robert Fico kijelentését, miszerint manipulálhatták az uniós csatlakozásról szóló népszavazást.
Halálos áldozatot követelt a szombat hajnali kassai tűzeset
Holttestet találtak a tűzoltók egy kassai tűzeset helyszínén. A lángok szombat hajnalban, a Textil utcában csaptak fel egy épületben, majd egy személyautóra is átterjedtek.
Megnyílt a 28. karácsonyi posta – Peter Pellegrini is levelet ír a Jézuskának
Megnyílt a 28. karácsonyi posta Rajecká Lesnán. Az ünnepélyes megnyitón Peter Pellegrini államfő is részt vett, aki immár harmadik éve vállalja a kezdeményezés védnökségét.
Több mint 500 alapiskola csatlakozott az „Tudom, mit eszem” oktatási programhoz
Több mint 500 alapiskola csatlakozott az idei tanévben a Viem, čo zjem, vagyis Tudom, mit eszem oktatási programhoz. A kezdeményezés az egészséges táplálkozási szokások kialakítását és a diákok táplálkozással kapcsolatos ismereteinek bővítését szolgálja.
Az Európai Beruházási Bank nyitott egy új szlovákiai atomreaktor finanszírozásának megvitatására
Az Európai Beruházási Bank kész tárgyalni egy új szlovákiai atomreaktor esetleges finanszírozásáról. Marek Mora, a bank alelnöke a TASR-nek elmondta: az előzetes konzultációkhoz már hozzájárultak, de döntés még nincs.
A KDH és a Slovensko mozgalom szerint egyelőre nincs szó a konzervatív pártok választási összefogásáról
A KDH és a Slovensko mozgalom egyelőre nem tárgyal a konzervatív pártok választási összefogásáról, a Magyar Szövetség viszont kész az egyeztetésekre.
Augusztusban és szeptemberben 135 defibrillátort helyeztek el közterületen
Augusztusban és szeptemberben 135 automata defibrillátort helyeztek el közterületen – tájékoztatott a központi nyilvántartást vezető országos mentőszolgálat operatív központja.
A KDH szerint a kormány migrációs kudarcáért a lakosság fizetheti a számlát
Az ellenzéki KDH szerint a szlovák kormány nem tudott mentességet kiharcolni az uniós migrációs szolidaritási alap befizetése alól, ezért a pénzügyi terheket végül a lakosság viselheti.
Samuel Migaľ lát politikai átfedéseket Tarabával, bízik a majdani együttműködésben
Samuel Migaľ beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter kijelentette, lát átfedéseket saját maga és Tomáš Taraba volt környezetvédelmi miniszter elképzelései között arról, hogyan kellene működnie az országnak.