Szlovák Titkosszolgálat

A SIS-igazgató szerint az ellenzék próbálja politikai célokra felhasználni a titkosszolgálatot
„Az egyetlen, aki megpróbálja politikai célokra felhasználni a Szlovák Titkosszolgálatot, az az ellenzék” – jelentette ki Pavol Gašpar, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatója a parlament SIS tevékenységét ellenőrző bizottság hétfői rendkívüli ülését követően.

Fico a tüntetések méregfogát akarhatja kihúzni a politikai manőverezésével
Csütörtökön összeült a biztonsági tanács, fokozódik a feszültség a kormány és az ellenzék között.

Pellegrini szerint komoly a helyzet az országban
A kormány azt a feladatot kapta az ország Biztonsági Tanácsától, hogy a következő ülésre terjessze elő azoknak az intézkedéseknek a javaslatát, amelyek a titkosszolgálat által felvázolt helyzet stabilizálásához járulnak hozzá, tájékoztatott a biztonsági tanács ülése után Peter Pellegini.

Ülésezik az ország Biztonsági Tanácsa
9 órakor összeült az ország Biztonsági Tanácsa, melyet Robert Fico kormányfő hívott össze a Szlovák Titkorszolgálat jelentése miatt.

Szerdán tesz látogatást az államfő az SIS-nél
Peter Pellegrini köztársasági elnök szerdán, január 22-én felkeresi a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS), hogy további részleteket kapjon egy jelentésről, amely a parlament keddi zárt ülésének tárgya volt.

A Szlovák Titkosszolgálat azt állítja, hogy valakik destabilizálni akarják Szlovákiát
A Szlovák Titkosszolgálat fontos információk birtokába jutott egy hosszú távú, szervezett befolyásgyakorlásról, amelynek célja Szlovákia destabilizálása.

Gašpar biztosítani szeretné az SIS politikai függetlenségét
Pavol Gašpar a Szlovák Titkosszolgálat új elnöke kijelentette, elsősorban a SIS stabilitását, működőképességét és politikai függetlenségét kell biztosítani. Mint mondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy az intézmény felelősségteljes partnere legyen a külföldi titkosszolgálatoknak.

Zuzana Čaputová egyelőre elégedett az Ódor kormány munkájával
Az államfő pozitívan értékelte, hogy a szakértői kormány tagjai nem hagyják belerángatni magukat a politikai játszmákba.