Szerbia
Az emberjogi biztos szerint aggasztó, hogy a szerb belügyminisztérium betiltja az Europride felvonulást
Rendkívül sajnálatosnak nevezte Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, hogy a szerb belügyminisztérium tegnap úgy döntött, betiltja az Europride - az európai meleg büszkeség - szombatra tervezett belgrádi felvonulását.
Továbbra is puskaporos a hangulat Balkánon
Belgrád és Pristina múlt héten folytatott párbeszéde nem a tervek szerint alakult, a várt előrelépés ugyanis elmaradt.
Ma tárgyalnak Brüsszelben a balkáni politikai feszültségek enyhítéséről Szerbia és Koszovó vezetői
A közvetítő Európai Unió tárgyalói azt remélik, hogy a legfelsőbb szintű egyeztetés képes lesz megoldást találni a hetek óta tartó etnikai konfliktusra.
Szorosabbra fűzte az együttműködését Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia
Szorosabbra fűzte az együttműködését Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia a Nyitott Balkán kezdeményezés tegnapi, ohridi csúcstalálkozóján.
Lavrov nem megy Szerbiába, mert a szomszédos országok nem engedik át a gépét
Az orosz külügyminiszter szerint példátlan az ami történt, és ezzel Szerbia nemzetközi tevékenységét blokkolták.
Határon túli magyarokról, nem csak határon túli magyaroknak, 14. rész
A HaTuMa a határon túli magyar törzs.
A vasárnapi szerbiai választásokon a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić győzött
Nem csak Magyarország, de Szerbia is választott a hét végén. Parlamenti és elnökválasztást, illetve több városban önkormányzati választást tartottak a hétvégén.
Szerbiában parlamenti és elnökválasztást tartottak a hétvégén
Szerbiában parlamenti és elnökválasztást, illetve több városban önkormányzati választást tartottak a hétvégén.
Szerbiai választások
Előrehozott parlamenti választást, valamint elnökválasztást, néhány helyen pedig önkormányzati választást is tartanak ma Szerbiában.
Áprilisban választ Szerbia
Aleksandar Vucic elnök április harmadikára írta ki az előrehozott parlamenti választásokat.