Statisztikai Hivatal
Rekordszinten az infláció
Leginkább az élelmiszerek drágulásán mutatkozik meg a pénzromlás.
Idén Szlovákia gazdasága a járvány előtti szinten teljesít
Az idei év második negyedévében ugyan némiképp lassult a növekedés üteme az első negyedévhez képest.
Mit várhatunk az idei terméshozamtól?
Kukoricából minden idők legrosszabb termését arathatják le a gazdák.
A Statisztikai Hivatal szerint 13,6%-os volt az éves infláció júliusban
Egy és fél éve tartósan nőnek az alapvető élelmiszerek árai.
A szlovák Statisztikai Hivatal szerint az árak emelkedése két számjegyű
A szlovák Statisztikai Hivatal jelentése szerint 13,6%-os volt az éves infláció 2022 júliusában, a havi infláció 0,8% volt.
Padlót fogott a gazdaság, sosem volt még ilyen rossz a külkereskedelmi mérleg az országban
Több évtized után esett vissza ez a pozitív trend.
Több mint két évtizedes csúcson az infláció
Júniusban 13,2 százalékra emelkedett az éves infláció Szlovákiában.
A 200-300 lakost számláló falvakban van a legkevesebb gyermek Szlovákiában
34 olyan község van, ahol egyetlen 3 év alatti gyermek sincs.
Több mint 18 millió eurót fordít az állam az őszi önkormányzati választásokra
Ebből a költségekből fedezik a választási bizottságok tagjainak díjazását.
Áprilisban több mint félmiliárd eurós hiányt könyvelt el a szlovák külkereskedelem
A Statisztikai Hivatal legfrisebb adatai szerint áprilisban több mint félmilliárd eurós hiányt könyvelt el Szlovákia külkereskedelme.