Na hlavný obsah

Statisztikai Hivatal

A parlament jóváhagyta a hatásköri törvény módosítását, új minisztérium jön létre
Otthon

A parlament jóváhagyta a hatásköri törvény módosítását, új minisztérium jön létre

Január 1-jétől létrejön az ország Turisztikai és Sportminisztériuma.

A kormány nevezhetné ki a Statisztikai Hivatal elnökét
Otthon

A kormány nevezhetné ki a Statisztikai Hivatal elnökét

A Statisztikai Hivatal elnökét a kormány nevezhetné ki, nem pedig a köztársasági elnök, következik a kormány által ma jóváhagyott törvénytervezetből.

Enyhe javulást mutatnak az ország egyes gazdasági mutatói
Otthon

Enyhe javulást mutatnak az ország egyes gazdasági mutatói

A szlovák ipar megrendeléseinek értéke az idei szeptemberi időszakban 2,9%-al növekedett, elérve így az 5,78 milliárd eurót – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

Szeptemberben a legtöbb vizsgált ágazatban csökkent a foglalkoztatottság
Otthon

Szeptemberben a legtöbb vizsgált ágazatban csökkent a foglalkoztatottság

Szeptemberben tíz vizsgált ágazatból hétben csökkent a foglalkoztatás. A legnagyobb munkáltatónál éves szinten 0,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma, ebben az ágazatban - kivéve márciusban - már 19 hónapja csökkenést regisztrálnak - tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

Júliustól szeptemberig alacsonyabb volt a halálesetek száma, mint egy éve
Otthon

Júliustól szeptemberig alacsonyabb volt a halálesetek száma, mint egy éve

Szlovákiában a harmadik negyedévben, júliustól szeptemberig csaknem 12 300 ember halt meg, ami közel 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor közel 3 százalékkal kevesebb, mint a világjárvány kitörését megelőző ötéves átlag. Ez derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nőtt a tömegközlekedést választó utasok száma
Otthon

Nőtt a tömegközlekedést választó utasok száma

A tömegközlekedést választó utasok száma augusztusban idén már másodszor haladta meg a járvány előtti szintet. A vasút viszont még nem érte el a 2019-es számokat.

A Statisztikai Hivatal is készül az előrehozott parlamenti választásokra
Otthon

A Statisztikai Hivatal is készül az előrehozott parlamenti választásokra

A szombati parlamenti választás előzetes eredményeit a volby.sk oldalon lehet figyelni, ahol a Statisztikai Hivatal a szavazóhelyiségek bezárását követően kezdi el feltölteni az adatokat.

Chýbajúci náhľadový obrázok
Otthon

50 szavazatszámláló központban összegzik a választási eredményeket

A Statisztikai Hivatal országszerte 50 szavazatszámláló központban összegzi a választási eredményeket az úgynevezett Integrált választási információs rendszer segítségével a választás éjszakáján.

Tovább csökkent az ipari termelés
Otthon

Tovább csökkent az ipari termelés

Júliusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 5,3 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 2,6 százalékkal esett vissza az ipari termelés Szlovákiában – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

Újra érkeznek a turisták Szlovákiába
Otthon

Újra érkeznek a turisták Szlovákiába

A szlovákiai szállodák, panziók és egyéb turisztikai szálláshelyek látogatóinak a száma idén júliusban elérte a 661 ezer főt, ami 9 százalékos növekedésnek számít az egy évvel korábbi 609 ezer látogatóhoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal legújabb, hétfőn közzétett felméréséből.

Legolvasottabb