SNS
Az SNS nem fogja támogatni az útdíj emelését a parlamentben, a javaslatot a kormány már jóváhagyta
Az SNS nem fogja támogatni a parlamentben azt a törvényjavaslatot, amely az autópályadíjak árának emeléséről szól. A javaslatot a kormány szerdai ülésén már jóváhagyta. Nem értenek egyet a díjak 40 százalékos emelésével a közúti infrastruktúra befejezése nélkül. Ezt Zuzana Škopcová, az SNS szóvivője jelentette ki.
Az SNS lehetővé tenné, hogy a parlamenti képviselők is összeadhassák a házasulandókat
Az SNS szeretné lehetővé tenni, hogy a parlamenti képviselők is megköthessék a polgári házasságokat. A Szlovák Nemzeti Párt a parlament közelgő szeptemberi ülésszakára szeretné benyújtani a családtörvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot.
Danko még mindig Moszkvába készül
Andrej Danko, az SNS elnöke a közösségi oldalán közétett egy videót, amelyben bejelentette, hogy elutazik Moszkvába. Elmondása szerint így kapcsolódik be az orosz Lukoil cég ukrajnai kőolajszállítási korlátozásáról szóló vitájába.
SNS mentesítené a jövedelemadó alól a borravalót
Az SNS azt szeretné, hogy az egyszeri kifizetés legfeljebb 10 százalékát kitevő borravalót ne számítsák bele a vállalkozó jövedelmébe
Tomáš Taraba feljelentést tesz a megbízási szerződések magas száma miatt
Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter újabb feljelentést tesz, mivel a zöldtárcánál túl magas a megbízási szerződéssel alkalmazott személyek száma - közölte pénteki sajtótájékoztatóján.
Parlament: Az SNS módosítani akarja az állami jelképekről szóló törvényt
Az SNS képviselői a parlament elé akarják terjeszteni az állami jelképekről szóló törvény módosítását. Ennek konkrét formájáról még egyeztetni fognak - erősítette meg Zuzana Škopcová, a párt szóvivője.
Megvertek egy SNS-es parlamenti képviselőt
A rendőrség megerősítette az esetet.
Nagy változás jöhet a műszaki vizsgákban, ha törvénybe foglalják a Szlovák Nemzeti Párt felvetését
A nemzetiek felvetése értelmében az új autók tulajdonosai négy helyett öt, a régebbi gépjárművek vezetői pedig kettő helyett három évente lennének kötelesek elvégeztetni az ellenőrzést.
Demokratikus jogunk van bármilyen általunk javasolt törvényt elfogadni – jelentette ki Danko, Dubéci szerint ez megdöbbentő
A parlament alelnöke az online térben való védelemmel kapcsolatban való törvények foganasításáról beszélt. A Progresszív Szlovákia frakcióvezetője szerint olyan törvényekre van szükség amik az ország biztonságával foglalkoznak.
Szabályozná a szexuális nevelést az iskolákban az SNS
Az iskolai szexuális nevelést szabályozó törvényjavaslatot nyújt be az SNS, tájékoztatott a párt szóvivője, Zuzana Škopcová. A tervezetet nyáron terjesztik elő, hogy a szeptemberben már foglalkozhasson vele a parlament.