Smer-SD
Alkotmányjogászokkal egyeztetett Čaputová a Smer által benyújtott népszavazási kérdések kapcsán
Zuzana Čaputová államfő tegnap alkotmányjogászok és szakértők véleményét is kikérte a Smer- SD által benyújtott népszavazási kérdések alkotmányosságát illetően.
A Hlas a Smer és az SaS a legnépszerűbb párt egy friss felmérés szerint
Amennyiben június közepén kerülne sor a parlamenti választásokra, a Hlas, a Smer és az SaS párt végezne az első három helyen, derül ki az AKO ügynökség felmérésből, melyet a JOJ televízió számára készített.
Richard Sulík visszahívásáról tárgyal a parlament
A Smer-SD tesz a gazdasági miniszter leváltására javaslatot.
Blaha szerint a koalíció miatt törölték Facebook oldalát
Ľuboš Blaha Smeres képviselő úgy véli, Facebook oldalának törlése a koalíció utasítására történt, hogy befogják a száját az ellenzéki politikusnak, akinek oldalát több mint 170-ezren követték.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A megvétózott mese(törvény)csomag, a miniszterek háborúja, aminek kapcsán már egyre nagyobb időzőjel kell ahhoz, hogy kormánykoalícióról beszéljünk és az elveszett törvénytervezet fura története.
A Szövetség és a Progresszív Szlovákia is elutasítja a Smer népszavazási kezdeményezését
A Szövetség nem támogatja a Smer népszavazási kezdeményezését a kormány megbuktatására, az akciót a Smer politikai kampányának tartja - olvasható a párt Országos Tanácsának állásfoglalásában.
A Smer-SD csütörtökön kezdeményezi Richard Sulík visszahívását
Az ellenzékiek szerint az orosz kőolajra kivetett szankciókról szóló tárgyalásokkal megkárosították az ország lakosságát.
Aláírásgyűjtésbe kezd a Smer referendum kiírására
Ficóék a népszavazást a helyhatósági választásokkal egy napon szeretnék megtartani.
Tiltakoznak a bírók a Smer Kováčikkal kapcsolatos állásfoglalása miatt
„A nyilatkozat durva és elfogadhatatlan támadás a nyilvánosság által nagy figyelemmel követett korrupciós ügyben ítélkező bírók ellen – szögezték le a bírók.
Az ellenzéki Smer nem támogatja az Igor Matovič pénzügyminiszter inflációs segélycsomagját
A volt miniszterelnök szerint a kormány által nyújtott mentőöv a roma közösségeknek fog kedvezni.