SaS
A kormánykoalíció jövőjéről szombaton tárgyalnak tovább, jelentette be a Za ľudí párt
A kormányhivatal a szombati időpontot egyelőre nem erősítette meg.
Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Eduard Hegernek nem sikerült megbékítenie Matovičot és Sulíkot, nagyon úgy néz ki, hogy az SaS elhagyja a koalíciót. Mindeközben Robert Ficonak összejött a 350 ezer aláírás a mielőbbi kormányváltást megcélzó referendumához. Hamran István rendőrfőkapitány pedig beleállt a Smer felől érkező politikai sortűzbe és megvédte bűnüldöző szerveket.
Véget ért a kormánypártok egyeztetése
Sulíkék állápontja továbbra sem változott. OĽaNO elsőszámú célja, hogy meggyőzzék az SaS-t az együttműködés folytatásáról.
Megkezdődött a koalíciós pártok egyeztetése
A résztvevők állásfoglalására a találkozó végéig kell majd várni.
Gröhling jó híreket közölt: járványintézkedések nélkül indul az új tanév az iskolákban
Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kijelentette, a koronavírust általános betegségnek fogják tekinteni.
OĽANO: Igor Matovič pénzügyminiszter marad
Igor Matovič, az OĽANO elnöke pénzügyminiszter marad azután is, hogy letelik az SaS ultimátuma – erről fogadott el határozatot a mozgalom elnöksége és képviselői frakciója is.
Pénteken kiderül, hogy mi lesz a kormánnyal
A miniszterelnök szeretné ha továbbra is fennmaradna a négypárti koalíció.
A gazdasági miniszter 8 százalékra csökkentené az üzemanyagok áfáját
A Barátság kőolajvezeték leállása miatt összehívott sajtótájékoztatóján Richard Sulík gazdasági miniszter, az SaS elnöke a belpolitikai helyzetre is reagált.
Šipoš: Az SaS először el akarja lehetetleníteni Matovičot, aztán tárgyalni
A távozására vonatkozó ultimátumszerű követelésével az SaS először politikailag akarja ellehetetleníteni Igor Matovičot, majd utána tárgyalni akar vele az új koalíciós szerződésről – jelentette ki a TASR TV-ben Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője.
Az SaS továbbra is ragaszkodik Matovič távozásához
Sulíkék úgy érzik, hogy már nem tartoznak a koalícióhoz.