Rövidhír

Antony Blinken: A háború idején nem válhat NATO-taggá Ukrajna
„A NATO-csúcs erős jelzést ad majd Ukrajna számára, hogy jelentős előrehaladást ért el a tagság felé vezető úton, ugyanakkor mind a katonaságát, mind demokráciáját illetően további reformokra szorul” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter.

Ivan Šimko belügyminiszter Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal tárgyalt
Ivan Šimko belügyminiszter tárgyalt Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal, és közölte, azt várja, hogy a posztján marad.

A hidegháború vége óta nem volt ilyen védelmi stratégiája a NATO-nak
„A NATO-tagállamok a legrészletesebb védelmi stratégiát fogadták el a hidegháború vége óta a szövetség vilniusi csúcstalálkozójának első napján” – közölte Jens Stoltenberg NATO – főtitkár.

NATO-tag lesz Ukrajna
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, azaz a NATO kedden, a vilniusi csúcstalálkozón megerősítette, hogy Ukrajna a jövőben a NATO tagja lesz.

Tűz ütött ki egy búzamezőn, Vecseklőn
Csaknem húsz hivatásos és önkéntes tűzoltó oltotta a tüzet a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásbeli Vecseklő (Večelkov) községben.

A rendőrség vizsgálja a nyitrai késeselést
Egy férfi leszúrta barátnőjét és saját magát egy furgonban Nyitrán.

Zelenszkij Vilniusba látogatott, a NATO-csúcsra
Volodimir Zelenszkij uukrán elnök megérkezett Vilniusba, hogy részt vegyen a NATO-csúcson.

Orbán egyeztet Erdogannal Svédország NATO-csatlakozásáról
Rendkívüli parlamenti ülést egyelőre nem hívtak össze Magyarországon.

Cseh és spanyol katonák érkeznek Szlovákiába
A NATO keleti szárnyának új védelmi tervének részeként fognak állomásozni a zászlóaljak.

A háború után Ukrajna NATO-csatlakozását több párt támogatja, a Smer-SD nem
Több szlovákiai párt is egyet ért abban, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdéséről a háború után kell dönteni.