Rövidhír

Óriási a hőség Dél-Olaszországban
Továbbra is a legmagasabb fokozatú hőségriadó érvényes Szicíliában, ahol a polgári védelem válságstábot hívott hívott össze tegnap a 45 fok feletti forróság okozta vészhelyzet kezelésére.

Az SaS élesen elítéli Orbán Viktor tusványosi beszédét, amelyben Szlovákiát „elszakított országrésznek“ nevezte
A párt szerint megengedhetetlen, hogy "hogy déli szomszédunk bármilyen módon kétségbe vonja a Szlovákia szuverenitását és területi integritását".

Erdőtűz ütött ki a Kis-Kárpátokban
Erdőtűz ütött ki a Kis-Kárpátokban Szentgyörgy környékén.

Párkány: Új medencével bővül a Vadas
Az idei főidény után ismét új medencét épít majd a Vadas fürdő Párkányban. A 140 négyzetméter alapterületű létesítményt elsősorban az adrenalinfüggő, sportos, fiatal vendégeknek szánják.

Egyre feszültebb a helyzet Dánia és Irak között
Tüntetők felgyújtották a Korán egy példányát július 24-én, hétfőn a koppenhágai iraki nagykövetség előtt – adta hírül a Reuters hírügynökség.

A román határ közvetlen közelében hajtottak vége orosz dróntámadást
A román államfő és miniszterelnök is határozottan elítélte, hogy Oroszország a Duna-parti ukrán kikötői infrastruktúra ellen intézett dróntámadást, közvetlenül a román határ mellett.

Az igazságügyi reform ellen tiltakoznak az izraeli orvosok
Izrael-szerte sztrájkba lépnek július 25-én, kedden az orvosok - írja a The Guardian.

Észak-Korea ismét kilőtt két rakétát
Kisida Fumio japán kormányfő azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát.

Nagy tűz ég Rodoszon
A hatóságok vízszóró repülőgépek segítségével, éjjel-nappal dolgoznak a görögországi erdőtüzek megfékezésén. Rodosz mellett Korfun és Evia szigetén is lángolnak erdők.

Elhunyt Cselényi László
85 éves korában elhunyt Cselényi László.