Rövidhír
Többen is megpróbáltak kétszer szavazni az elnökválasztás első fordulójában
A kétszeres szavazással próbálkozók elsősorban útlevelük felmutatásával akartak újra szavazni, annak ellenére, hogy leellenőrizhetően rendelkeztek szlovákiai lakcímmel.
Štefan Harabin kizárta, hogy Alkotmánybírósági posztért cserébe támogatná Peter Pellegrinit
Harabin, szavaival élve azt mondta, „őt soha nem vásárolták meg”.
Nem sikerült a felvidéki magyarok mozgósítása? A kormány törvényalkotási viharra készül!
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Három év alatt a hatodik parlamenti választás jöhet Bulgáriában
Mariya Gabriel miniszterelnök-helyettes vasárnap bejelentette, leálltak az új kabinetről szóló tárgyalások.
A legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Franciaországban
A miniszterelnök az Iszlám Állam érintettségével és az állandó terrorfenyegetéssel indokolta a döntést.
Előzetes letartóztatásba helyeztek négy tádzsik állampolgárt a moszkvai terrortámadással összefüggésben
A hatóságok eddig 11 gyanúsítottat állították elő a terrorcselekménnyel összefüggésben.
Észak-Korea állítása szerint csúcstalálkozóra hívja őket a japán miniszterelnök
Kim Dzsongun húga értesítette erről a médiát.
Izrael leálíthatta a segélyszállítást a Gázai övezetbe az UNRWA szerint
Az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynöksége szerint Izrael megtiltotta a segélyszállítást a Gázai-övezet északi részére.
Több ezren gyűltek össze vasárnap Pozsonyban Ivan Korčok támogatására
Több mint 8 ezer támogató gyűlt össze a pozsonyi Szabadság téren.
16 magyarlakta járásból 9-ben Peter Pellegrini nyert
Forró Krisztián a dunaszerdahelyi és a komáromi járásban tudta megszerezni a legtöbb szavazatot.