Rövidhír
Fico kínai útját készíti elő a külügyminisztérium
A külügyminisztérium államtitkára április végén látogat Kínába.
Menesztették a Dunai Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzet igazgatóját
Radovan Michaleket az Állami Természetvédelmi Hatóság vezetője, Štefan Kysel menesztette.
Egy párt sem szerzett abszolút többséget a horvát parlamenti választáson
A HDZ jelen állás szerint 60 mandátumot szerzett a 151 fős közgyűlésben.
Légvédelmi eszközök átadásával erősítené Ukrajna védelmét az EU
A rendkívüli brüsszeli EU-csúcstalálkozón döntöttek erről a tagállamok állam- és kormányfői.
Kistapolcsányban búcsúzott Nyitra megyétől az államfő
Az ország régióiban is tart búcsúlátogatásokat az államfő.
Biden sürgeti a republikánusok által előterjesztett Ukrajnának és Izraelnek szánt segélycsomag elfogadását
95 milliárd dolláros csomagról van szó.
Hamis jegyeket árul az interneten a hoki-világbajnokságra egy ismeretlen tettes
Névre szóló belépőt ígér a csaló.
Afrikában tartóztatták le az SIS volt igazgatóhelyettését
A belügyminiszter közölte, hogy kémkedés gyanúja miatt tartóztatták le Boris Beňát.
EU: Új szankciók Irán ellen
Új szankciókat szab ki az Európai Unió az iráni drón- és cirkálórakéta-gyártókra.
A 13. nyugdíjról szóló vitával zárta ülését a parlament
A tervezet értelmében az új nyugdíjjutattásnak minősülne a 13. nyugdíj.