Rövidhír
Az uniós vezetők szerint új, versenyképesebb unióra van szükség
Különböző prioritásokat kell figyelembe vennie a versenyképesség növelése szempontjából az Uniónak.
A Művészeti Alapról vitáztak a parlamenti képviselők
A törvény már a második olvasatban van.
Iráni létesítményt ért dróntámadás
Sajtóértesülések szerint egy iráni katonai bázisoan észleltek robbanásokat.
A PS meg akarja mutatni az EP-választáson, hogy Szlovákia a Nyugathoz tartozik
Šimečka szerint az EP-választás az utolsó lehetőség a Smer idei legyőzésére.
Felmentette a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank egyik részlegének korábbi vezetőjét, Ivan Barrit a Rapid Life-ügyben
A Besztercebányai Specializált Büntetőbíróság felmentette Ivan Barrit.
Az államfő támogatja a 28. Nárcisz-napi adománygyűjtést
Zuzana Čaputová köszönötet mondott az önkénteseknek, akik az egész ország területén folytatnak adománygyűjtést.
Elfogadta a parlament a teljes értékű 13. nyugdíj bevezetését
Az idei évtől már nem szociális segély lesz a 13. nyugdíj.
Tiltakoznak az FPU bizottsági tagjai az elfogadott javaslat ellen
Több mint 130 szakértő írta alá a nyilatkozatot Roman Michelko tervezetének összeegyeztethetetlenségéről.
Az egészségbiztosítók továbbra is a fogászati problémák megelőzésre ösztönöznének
A biztosítócégek új jutattásokat készítenek elő.
Dolinková a megelőzés fontosságát hangsúlyozta a Nárciszok napján
A Rákellenes Liga 28. alkalommal szervezte meg a betegség elleni harcot szolgáló gyűjtést a Nárciszok napján.