Rövidhír
Leleplezték Petőfi Sándor szobrát Eperjesen
Tavaly volt a nagy magyar költő és forradalmár születésének 200. évfordulója.
Alsókorompán tartja ma kihelyezett ülését a kormány
A Nagyszombat melletti Alsókorompán (Dolná Krupá) ülésezik ma a kormány. A kihelyezett ülésen kiemelten foglalkozik majd a szlovákiai gazdák helyzetével.
AKO: A PS nyerné az EP-választást, egy mandátumot szerezne a Magyar Szövetség is
A felmérés alapján ha áprilisba tartották volna a választást akkor a 27,2 százalékával nyert volna a Progresszív Szlovákia.
Egyelőre nincs egyetértés a kormánykoalícióban Harabin Bírói Tanácsba való jelölését illetően
A jelölésben gondot jelenthet a politikai múltja.
Befejeződött a Művészeti Alap működésének megváltoztatásáról szóló parlamenti vita
Változnak az alapon belüli döntési hatáskörök.
Hackerek támadták meg a cseh hírügynökség honlapját
Olyan álhírt jelentettek meg, amiben azt írták, hogy Peter Pellegrini megválasztott szlovák államfő ellen meghiúsult egy merénylet.
Oroszország dróncsapást mért Odesszára
A támadásban hét ember sebesült meg, köztük két gyerek. De támadás érte a fővárost is. Miderről kedden kora reggel adotak hírt ukrán katonai tisztviselők.
A legtöbb fiatal naponta több mint négy órát tölt az interneten szabadidejében
Legtöbbet a közösségi oldalakat használják.
Kassa megye díszpolgárává választják Rudolf Schustert
A korábbi köztársasági elnök részesül a megye történetében először ilyen kitüntetésben.
Már több mint 3,5 millió euró gyűlt össze fegyvervásárlásra az Ukrajnának szánt gyűjtés során
8 nap alatt eddig több mint 54 ezer adományozó csatlakozott.