Rövidhír
2024 áprilisában 1,4 százalékos volt az éves nyugdíjas infláció
Az éves infláció 2,1 százalékos volt a Statisztikai Hivatal szerint.
Fokozatosan javul a kormányfő állapota
A kivizsgálások eredményei alapján az orvosi konzílium ma megerősítette, hogy fokozatosan javul Robert Fico kormányfő állapota - tájékoztatott a kormányhivatal sajtóosztálya.
Michael McCaul amerikai kongresszusi képviselő állítása szerint Tajvan számíthat rájuk
A republikánus képviselő szerint Kína nem érdekelt a Tajvannal való békés kapcsolat kiépítésében.
Kedden feloldják a rendkívüli állapotot Új-Kaledóniában
Franciaországhoz tartozó csendes-óceáni szigeten állampolgársági reformtervezet miatt robbantak ki tiltakozások.
Tajvan 21 kínai repülőgépet észlelt közelében az elmúlt 24 órában
Emellett 15 haditengrészeti vagy parti őrséghez tartozó hajót észleltek a sziget közelében.
Szöulban tárgyaltak Japán, Kína és Dél-Korea képviselői
Jun Szogjol dél-koreai elnök, Fumio Kishida japán miniszterelnök, valamint Li Csiang kínai miniszterelnök négy év után először újra háromoldalú tárgyalásokat folytattak hétfőn a dél-koreai Szöulban.
Legkevesebb 35-en meghaltak egy Rafah közelében történt izraeli támadás során
Minimum 35-en életüket veszítették, emellett pedig többen megsérültek egy Rafah közelében történt izraeli támadás során vasárnap - közölte a Hamász ellenőrzése alatt álló gázai egészségügyi Minisztérium.
Josep Borrell szerint a közel-keleti békéhez erős palesztin vezetésre is szükség van
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap ismét Gázai övezetben zajló harcok leállítására, valamint a fogvatartott túszok szabadon bocsájtására szólította fel a Közel-Keleten harcoló feleket. Mindezt a Palesztin Nemzeti Hatóság új miniszterelnökével, Mohammad Mustafával való tárgyalása után nyilatkozta.
Jaroslav Naď szerint sikeres volt pártja figyelemfelkeltő plakátkampánya
A Demokrati elnöke kifogásolta, hogy a Ivan Korčok Ódor Lajost támogatja az európai parlamenti választáson.
A Slovensko Mozgalom szigorítaná az állami és EU-s jelképek gyalázásért kiszabható büntetéseket
Igor Matovič által vezetett párt által beterjesztett törvényjavaslat értelmében az ilyen bűncselekmények elkövetőit akár három év szabadságvesztésre is lehetne büntetni.