Rövidhír
Idén már öt olyan esetet vizsgáltak az orvosok, amikor gyerekek használtak HHC-t
A pozsonyi gyermekkórház szóvivője arról beszélt, hogy hetente átlagosan két olyan esettel találkoznak, amikor gyermekek fogyasztottak kábítószert.
Németországban evakuálták a lakosságot az árvíz sújtotta területekről és keresik az eltűnteket
Bajorországban és Baden-Württembergben több ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
Netanjahu beszédet mond az amerikai kongresszusban
A beszéd időpontját még nem tűzték ki.
80 tonna illegális hulladékot szállítottak vissza Olaszországba
Négy teherautónyi rakomány gyűjött össze a környezetvédelmi rendőrség.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Bírói Tanács volt tagjainak panaszait felmentésükkel kapcsolatban
A taláros testület május 30-án döntött arról, hogy elutasítják Ján Mazák, Eva Mišíková, Katarína Javorčíková és Ľudovít Bradáč panaszait.
Kaliňák: A miniszterelnök lábadozik, és rehabilitációs kezelésen vesz részt
A védelmi miniszter megerősítette, hogy a miniszterelnököt a pozsonyi Szent Mihály kórház orvosai ápolják.
Jelentősen megemelkedett a Duna vízszintje az elmúlt órákban
Pozsonynál 720 centinméteres tetőzésre számítanak a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet munkatársai.
Június 5-én zárul a kampány az EP-választáson induló pártoknak
48 órával a választás előtt kampánycsend lép életbe, amely az urnák lezárásig tart.
A Maldív-szigetek kitiltotta az izraeli turistákat
Az izraeli külügyminisztérium azt javasolja az izraeli állampolgároknak, hogy ne utazzanak a Maldív-szigetekre, miután az ország kormánya megtiltotta az izraeli útlevéllel rendelkező látogatók beutazását.
Belgium külügyminisztere Magyarország vétójogának megvonását javasolja
Az EU soros elnökségét jelenleg betöltő Belgium külügyminisztere Hadja Lahbib arra kéri az uniós kormányokat, hogy fosszák meg Magyarországot a vétójogától.