Rövidhír
Netanjahu beleegyezett az amerikai tűzszüneti tervbe, mondta Blinken
Az amerikai külügyminiszter pozitív várakozását fejezte ki.
Egyes térségekben továbbra is elsőfokú árvízkészültség van
Több járásban is érvényes az elsőfokú figyelmeztetés.
Hétfőtől vasárnapig tart Pozsonyban a „Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét”
Idén nem a Hviezdoslav téren, hanem Pozsony központi terén, a Fő téren valósul meg a rendezvénysorozat fesztiválrésze.
A magyar államfő nem megy el a kelet-európai NATO-tagállamok csúcstalálkozójára
Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök nem vesz részt a NATO keleti szárnyából álló tagállamok csoportjának, a Bukaresti Kilenceknek a keddi rigai csúcstalálkozóján - közölte a lett elnöki hivatal.
Az uniós külügyi főképviselő a tűzszüneti terv végrehajtását sürgette
"Mindkét felet arra ösztönözzük, hogy fogadják el és hajtsák végre a javaslatot".
Az emberek fele azt mondja, nem érzi az uniós támogatások közvetlen hasznát
A megkérdezettek 48%-a azt mondja, a mindennapi életben nem érzékeli közvetlenül az európai uniótól kapott támogatások és az abból megvalósított projektek hasznát.
Fiala: Oroszországnak is köze lehetett a prágai gyújtogatási kísérlethez
„Oroszországnak is köze lehetett a prágai gyújtogatási kísérlethez, amelynek kapcsán a múlt hét végén őrizetbe vettek egy külföldi állampolgárt” – közölte hétfőn Petr Fiala cseh kormányfő.
Támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Biden-féle gázai tűzszünetet
A tűzszünet feltételei között szerepel a fogva tartott túszok szabadon engedése.
Antony Blinken: a Közel-Kelet országai gyakoroljanak nyomást a Hamászra a tűszszüneti javaslat elfogadásáért
Az amerikai külügyminiszter a Közel-Keleten tárgyal Joe Biden által beterjesztett tűzszüneti tervről.
Feszült hangulatban jön a berlini Ukrajna-konferencia
Ukrajna Helyreállítási Ügynökségének elnöke, Mustafa Nayyem elnöke bejelentette a lemondását.