Rövidhír
Magyar Péter felveszi az európai parlamenti mandátumát
A Tisza Párt weboldalán indított szavazás eredményéne alapján ül be az Európai Parlamentbe Magyar.
Kivonulnak az utakra a rendőrök
Az ittas sofőrök kiszűrésére összpontosítanak.
Forró Krisztián lehet az államfő egyik tanácsadója
A Magyar Szövetség is megerősítette, hogy megkezdődtek a tárgyalások.
Az ukránok még mindig legitim elnöknek tartják Zelenszkijt
Egy közvélemény-kutatás során megkérdezettek szerint a megkérdezettek 70 százaléka véli úgy, hogy a háború végéig hivatalában kell maradnia az ukrán államfőnek.
Rutte beszélt Orbánnal arról, hogy támogatja a NATO-főtitkári jelöltségét
A magyar miniszterelnök előzőleg azt mondta, hogy akkor támogatná Rutte jelöltségét, ha a holland miniszterelnök bocsánatot kérne a magyar kormányra tett sértő megjegyzéseiért.
Szlovákia az 59. helyre esett vissza a versenyképességi rangsorban
A visegrádi négyek három másik országa is megelőzte Szlovákiát.
Charles Michel: nem születetett megállapodás az uniós intézmények vezető tisztségeiről
Az Európa Tanács elnöke kiemelte, hogy további egyeztetésekre lesz szükség.
Belehaltak a hőségbe a mekkai zarándokok
Legkevesebb 19-en vesztették életüket a Haddzs második napján.
Támogatását fejezte ki Robert Kaliňák cseh kollégájának
Egy hivatasás katona vesztette életét a Libavá katonai kiképzőközpont területén történt robbanásban.
Juraj Blanár kedden fogadja Jan Lipavský cseh külügyminisztert
A két ország delegációjának a tárgyalása után közös sajtótájékoztatót tartanak.