Rövidhír
Az első félévben 358 ezren voltak betegszabadságon
A legtöbben Eperjes megyében.
Vádat emeltek a NAKA volt nyomozói és egy korábbi ügyész ellen
Négyen állhatnak majd a vádlottak padjára.
Az EPP elnöke aggodalmát fejezte ki a magyar törvény miatt, amely szerinte utat nyit az orosz kémeknek
Oroszország és Fehéroroszország állampolgárai nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül utazhatnának be Magyarországra.
Losonc foglalkozik a hulladék körüli válsághelyzettel, augusztustól biztosítják a gyűjtést
Losonc városa augusztus elejétől, vagyis a vártnál több hónappal korábban, saját maga fogja biztosítani a hulladékgyűjtést.
Kassa közel hatmillió euróért kezd útfelújítási munkálatokba
Kassa városa kedden megkezdi négy út és a mellette lévő járdák folyamatos javítását.
Szlovákia történetének legsúlyosabb ügyeiről beszélt az SIS Maliban élő egykori tagja
A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) szökésben lévő egykori tagja, Ľuboš Kosík a Sme újságíróinak arról beszélt, hogyan rabolta el a mečiari titkosszolgálat 1995-ben az ifjabb Michal Kováčot.
Kim Dzsongun lánya készül a hatalom átvételére a Észak-Koreában
Kim Dzsongun észak-koreai vezető lánya készül arra, hogy apja utódja legyen. A döntés azonban nem végleges, és a vezető választhatja valamelyik másik gyermekét is - közölte a dél-koreai hírszerzés.
Netanjahu: Izrael nem változtatott a tűzszüneti megállapodással kapcsolatos követelésein
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn azzal vádolta a Hamász palesztin mozgalmat, hogy akadályozza a Gázai övezetben a tűzszüneti megállapodást és a foglyok szabadon bocsátását. Egyúttal cáfolta a mozgalom azon állítását, hogy Izrael új követelésekkel bővítette volna a megállapodást.
Októberben emelt összegű családi pótlékot kapnak az elsősök szülei
Idén is emelt összegű, 170 eurós családi pótlékot kapnak azoknak a gyermekeknek a szülei, akik most kezdenek alapiskolába járni. Az összeget a munka- szociális és családügyi hivatalok fizetik ki októberben, egyszeri alkalommal. Erről hétfőn tájékoztatott a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVaR).
A Trump elleni merénylet elkövetője a Fico elleni támadás iránt is érdeklődött, állítja az FBI
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) újabb részleteket közölt arról a fegyveres személyről, aki július 13-án megpróbálta lelőni Donald Trump republikánus elnökjelöltet. Az elkövető a tett előtt a szlovák kormányfő Robert Fico meggyilkolására tett kísérletről is keresett információkat.