Rövidhír

Robert Kaliňák is azt szeretné, ha Andrej Danko lenne a házelnök
A védelmi miniszter szerint a koalíciós megállapodást újra megnyithatják Peter Pellegrini hivatalba lépése után.

A Duna valószínűleg eléri a második árvízvédelmi szintet Dévénynél
A folyó emelkedő vízszintje miatt Taraba válságstábot hívott össze Bősön

Drucker optimalizálni szeretné a középiskolai hálózatot
A terv szerint a kisebb iskolák összevonva működnének, közös vezetéssel és egységes oktatási programmal.

Több ezer hajléktalant telepítettek ki Párizsból az olimpia előtt
Ideiglenes regionális központokba szállítják a városban és környékén élő hajléktalanokat és menedékkérőket.

Idén már öt olyan esetet vizsgáltak az orvosok, amikor gyerekek használtak HHC-t
A pozsonyi gyermekkórház szóvivője arról beszélt, hogy hetente átlagosan két olyan esettel találkoznak, amikor gyermekek fogyasztottak kábítószert.

Németországban evakuálták a lakosságot az árvíz sújtotta területekről és keresik az eltűnteket
Bajorországban és Baden-Württembergben több ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.

Netanjahu beszédet mond az amerikai kongresszusban
A beszéd időpontját még nem tűzték ki.

80 tonna illegális hulladékot szállítottak vissza Olaszországba
Négy teherautónyi rakomány gyűjött össze a környezetvédelmi rendőrség.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Bírói Tanács volt tagjainak panaszait felmentésükkel kapcsolatban
A taláros testület május 30-án döntött arról, hogy elutasítják Ján Mazák, Eva Mišíková, Katarína Javorčíková és Ľudovít Bradáč panaszait.

Kaliňák: A miniszterelnök lábadozik, és rehabilitációs kezelésen vesz részt
A védelmi miniszter megerősítette, hogy a miniszterelnököt a pozsonyi Szent Mihály kórház orvosai ápolják.