Rövidhír

Módosult az Audiovizuális Alapról szóló törvény, a támogatások odaítéléséről ezentúl az alap tanácsa dönt
Az alap tanácsának a tagjainak a száma 13-ra fog nőni.

A Slovensko IT megszűnik, a Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatizációs Minisztérium feljelenti a vállalatot
A veszteséges állami tulajdonú Slovensko IT vasárnap (június 30.) hivatalosan is megszünteti működését kassai székhelyén.

Pellegrini figyelmeztette Stoltenberget Szlovákia hiányos légvédelmére
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Szlovákia segítségére siethet, ha a légvédelemről van szó. Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök ezt nem sokkal az észak-atlanti szövetség vezetőjével Brüsszelben tartott munkamegbeszélése előtt mondta.

A baleset után részben helyreállt a közlekedés a csütörtöki baleset által érintett pályaszakaszon
Az egyik sínpáron folytatódik a baleset okainak vizsgálata. A közlekedési miniszter szerint emberi mulasztás történt.

Kaliňák: A baleset okait sürgősen ki kell vizsgálni
Robert Kaliňák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes is részvétét fejezte ki a csütörtöki vonatbalesetben elhunytak hozzátartozóinak.

A bősi vízerőmű 34 millió eurót termelt idén az árvizek után megnövekedett vízmennyiségből
A tervezett 136 millió euró helyett 163 millió eurós bevételt ért el a Vízgazdálkodási- és Építővállalat a bősi és a zsolnai vízerőművek által termelt áram értékesítésével.

Charles Michel: „A küldetés teljesítve“
Az Európa Tanács elnöke üdvözli a megállapodásokat, a helyét pedig a korábbi portugál miniszterelnök veszi át.

Zelenszkij elnök brüsszeli látogatásán biztonsági paktumot írt alá az EU-val
A megállapodást ígéretet tett arra, hogy hosszú távú segítséget fog nyújtani az Európai Unió a háború sújtotta országnak.

Új frakciót alapíthat az Európai Parlamentben a cseh ANO mozgalom
Andrej Babiš pártja a múlt héten lépett ki a Renew Europe európai parlamenti frakciójából.

A lex merénylet megvétózását kéri az államfőtől a KDH
Tibor Gašpar elutasítja, hogy a lex merénylet korlátozza a gyülekezési jogot.