Rövidhír

Von der Leyen: Az EU kiáll Ukrajna mellett, amíg csak szükséges
Az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy eddig közel 108 milliárd euró támogatást nyújtot az Unió az Oroszország által lerohant országnak.

A Szlovák Nemzeti Galéria igazgatóját is leváltották
Alexandra Kusá 2010-től vezette az intézményt.

A cseh kulturális miniszter felajánlotta Matej Drličkának, hogy helyet kapjon egy pályázati bizottságban
Nem lát akadályt a visszahívásában, a meghívása továbbra is áll.

Útfelújítás zajlik Rimaszombatnál az R2-es gyorsforgalmi úton
Útfelújítás kezdődött kedden reggel Rimaszombat és Losonc között az R2-es gyorsforgalmi úton, ezért korlátozásokkal és részleges útlezárással kell számolni

Forgalomkorlátozások lesznek a Galántai vásár miatt
Forgalomkorlátozások lesznek az augusztus 8-tól 10-ig tartó Galántai vásár miatt a városban - tájékoztatta a TASR-t Mária Kilácskóová, a város szóvivője.

Cillei Borbála életét mutatja be egy új kiállítás a trencséni várban
Luxemburgi Zsigmond második felesége, Cillei Borbála magyar és cseh királyné, német-római császárné életét mutatja be a trencséni vár Borbála-palotájában berendezett új kiállítás.

Kinevezte új vezetőjét a Hamász
A két napig tartó dohai tárgyalások után a Hamász Yahya Sinwart nevezte ki új általános vezetőjének. 2017 óta volt a csoport vezetője a Gázai övezeten belül, most a politikai szárny vezetője lesz, ezzel pedig az egy héttel ezelőtt megölt Ismail Haniyeh helyébe lép.

Ukrajnai fosztogatás miatt hét év szabadságvesztést kapott egy volt cseh önkéntes katona
Hét év szabadságvesztésre ítélt kedden a prágai városi bíróság egy volt cseh önkéntest, aki katonai tevékenysége idején Ukrajnában fosztogatott.

Zelenszkij: Ukrajna még 2024-ben igazságos békét kötne Oroszországgal
Az ukrán kormány azon dolgozik, hogy a Volodimir Zelenszkij által összerakott békeformula alapján igazságos békét kössön Oroszországgal még 2024-ben - közölték az ukrán elnök weboldalán.

A külügyminisztérium nem javasolja senkinek, hogy Libanonba utazzon
A külügyminisztérium határozottan azt tanácsolja a szlovák állampolgároknak, hogy ne utazzanak Libanonba. A labilis biztonsági helyzet és a feszültség eszkalálódásának veszélye miatt minden szlovák állampolgárnak azt tanácsolja a tárca, hogy mielőbb hagyja el az országot.