Rövidhír
Šaško regionális körúton ismertetné az egészségügyre vonatkozó terveit
Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter regionális körúton ismertetné terveit az ágazati kamarákkal, az önkormányzatokkal és a többi érintett szervezettel. Ezt követően a háromoldalú ágazati érdekegyeztető tanács elé vinné elképzeléseit - erről keddi sajtótájékoztatóján nyilatkozott, miután tárgyalt a Munkaadói Szervezetek Szövetségének (AZZZ) egészségügyi szekciójával.
Védelmi tárca: Több törvényt is módosítani kell a nemzeti brigád létrehozásához
A nemzeti brigád létrehozásához számos törvényben módosításokra van szükség, zajlik a tervezet előkészítése - tájékoztatott a védelmi minisztérium sajtóosztálya.
Az európai parlamenti képviselők szerint az EU nevében Šefčovič fogja kezelni az USA-val fenntartott kereskedelmi kapcsolatokat
A Politico hetilap információi szerint, ha Donald Trump legyőzi Kamala Harrist az amerikai elnökválasztáson kereskedelmi háború törhet ki az EU és az Egyesült Államok között.
A szerb elnök azt mondta, hajlandó lenne lemondani, ha népszavazáson kérnék rá
Aleksandar Vučić szerb államfő hajlandó lenne lemondani köztársasági elnöki tisztségéről, ha egy népszavazáson erre szavazna a többség.
Stafétatüntetés indul a kulturális minisztérium vezetése ellen
A Nyitott kultúra! platform november 17-én tervezi elindítani következő rendezvényét, egy fáklyás stafétatüntetést. Ezzel kívánják kifejezni egyet nem értésüket a jelenlegi miniszter, Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) vezetése alatt zajló eseményekkel. Erről kedden tájékoztattak.
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat tesztelt
Észak-Korea újabb teszteket hajtott végre több, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával, amelyeket az ország nyugati feléből a Koreában Keleti-tengerként ismert Japán-tenger felé indított el – közölte kedden a dél-koreai hadsereg vezérkara.
A NATO együtt fog dolgozni az amerikai elnökválasztás győztesével, bárki legyen is az, jelentette ki Mark Rutte
A NATO együtt fog dolgozni az amerikai elnökválasztás győztesével, bárki legyen is az, és mindent megtesz azért, hogy egységes maradjon - ígérte Mark Rutte, az Észak-atlanti Szövetség Szervezetének főtitkára.
A képviselők a közbeszerzési törvény ellenzéki módosításával kezdték a parlament keddi ülését
A parlament képviselői a közbeszerzési törvény módosításának megvitatásával kezdték keddi ülésüket. Ezt az ellenzéki PS mozgalom képviselői terjesztették a parlament elé. A képviselők kedden szavaznak az eddig megvitatott napirendi pontokról.
Maroš Šefčovič uniós biztos lesz
Hétfőn este az Európai Parlament két kulcsfontosságú szakbizottsága is jóváhagyta Maroš Šefčovičot az Európai Bizottságnak a kereskedelemért és gazdasági biztonságért, az intézményközi kapcsolatokért és az átláthatóságért felelős uniós biztosi posztra.
Az amerikai állampolgárok kedden elnököt választanak
Az Egyesült Államok polgárai négy év után kedden újra elnököt választanak. A demokrata párti Kamala Harris és a republikánus Donald Trump áll egymással szemben a Fehér Házért folyó, szoros küzdelemben.