Rövidhír
Peter Pellegrini gratulált Donald Trumpnak a megválasztásához
Peter Pellegrini államfő gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. Trumpnak és az amerikai népnek is sok sikert kívánt - tájékoztatott az elnöki iroda.
A szlovák kormány tagjai tiszteletben tartják az amerikai választók döntését
A szlovák kormány tagjai tiszteletben tartják az amerikai választók döntését - reagáltak a kormány ülése előtt a nem hivatalos eredményekre és Donald Trump győzelmére. Emlékeztettek Trump korábbi nyilatkozataira az ukrajnai konfliktus lezárásával kapcsolatban.
Jön a Covid-amnesztia
Az év végéig meg kell tárgyalnia a kormánynak a "covid amnesztiával" foglalkozó anyagokat, valamint az állami karanténlétesítményekben való tartózkodás költségei behajtásáról szóló eljárások leállításának a módját. Ezt Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter mondta a szerdai kormányülés előtt.
A Kiska-ügyhöz kapcsolódó határozatról tárgyal a parlament
Az Andrej Kiska volt államfő ügyében hozott bírósági ítélettel foglalkozott szerda reggel a parlament, a kormánypártok határozati javaslatot terjesztettek elő. Az Eperjesi Kerületi Bíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás ügyében bűnösnek mondta ki Kiskát.
Megtartotta győzelmi beszédét Donald Trump
Amerika új aranykoráról beszélt Donald Trump a családja mellett közép-európai idő szerint szerda reggel, aki három elektori szavazatra van a győzelmet jelentő 270 szavazattól.
Donald Trump nagyot javított a latinóknál és a fiataloknál
Az exit pollok alapján Donald Trump több társadalmi csoportban javított a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest
Trump győzött Pennsylvaniában, beszédet mond Flordiában
A hírügynökségek által közétett eredmények alapján 267 elektori szavazotot szerzett Donald Trump. A győzelemhez 270 szavazat szükséges. A szenátusban a republikánusok megszerezték a többséget.
Spanyolország 10,6 milliárd euró hitelt és támogatást nyújt az árvízkárosultaknak
Spanyolország 10,6 milliárd eurós segélycsomagot nyújt a pusztító áradások sújtotta régióknak - jelentette be kedden Pedro Sánchez miniszterelnök.
Az EB 93 millió eurós bírságot szabott ki az Orbán-kormányra
Az Európai Bizottság hétfőn 93 millió eurós bírságról szóló felszólítást küldött Orbán Viktor miniszterelnök kormányának, amiért Magyarország nem fizetett be 200 millió eurós bírságot 2024. október 31-ig. Az első bírságon felül minden egyes késedelmes nap után egymillió eurót kell fizetnie.
Fogytán vannak a 0-, az A- és a B-Rh-negatív vérkészletek
Fogytán vannak a 0-, az A- és a B-Rh-negatív vérkészletek - tájékoztatott a közösségi hálón a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat (NTS), és köszönetet mondott a véradóknak.