Rövidhír
Az EU szankciókat fontolgat a grúziai helyzet miatt
Az Európai Unió szankciók bevezetését mérlegeli a grúziai Álom párt vezetőivel szemben, és napirendre kerülhet a vízumliberalizációs megállapodás felfüggesztése is - jelentette hétfőn a Politico, Kaja Kallas, az EU új külügyi vezetőjének nyilatkozatára hivatkozva.
Az ellenzéki nagygyűlések agresszivitásáról fog tárgyalni a parlament
A jövő héten rendkívüli parlamenti ülésen tárgyal a törvényhozás az ellenzéki nagygyűléseken tapasztalt agresszivitásról – jelentette be Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a hétfői koalíciós tanács után.
A Hlas-SD maga dönti el, kit jelöl házelnöknek
A Hlas-SD leszögezte, hogy maga dönti el, kit jelöl házelnöknek.
Lezárták a költségvetési vitát a parlamentben
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagjai hétfőn befejezték a jövő évi költségvetés tervezetének vitáját, amelyet múlt csütörtök óta tárgyaltak.
Leváltások és bizonytalanság: műemlékvédelem Robert Fico negyedik kormánya alatt
Mióta októberben Anton Bittner átvette a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetését, két igazgatót is leváltott a hatáskörébe tartozó múzeumok éléről.
Kedden újra megpróbálják megnyitni a belügyminiszter leváltásáról szóló ülést
Hétfőn reggel második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a belügyminiszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést, határozatképtelen volt a törvényhozás. Csak 67-en nyomták meg a jelenléti gombot.
Von der Leyen: Grúziának továbbra is nyitva áll az ajtó az EU felé
Grúzia számára továbbra is nyitva áll az ajtó az Európai Unió felé – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és sajnálatát fejezte ki a tbiliszi kormány döntése miatt, amely felfüggesztette a csatlakozási folyamatot.
A parlament határozatképtelensége okán nem tárgyalt Šutaj Eštok leváltásáról
A parlamenti képviselők egyelőre nem tárgyaltak a Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter leváltásáról szóló javaslatról, mivel a plénum határozatképtelen volt.
Sokan megsérültek egy franciaországi buszbalesetben
Autóbusz-baleset történt vasárnap a dél-franciaországi Porte-Puymorens síközpont közelében, amely két halálos áldozatot és 14 sérültet követelt.
Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát
Joe Biden leköszönő amerikai elnök kegyelmet adott saját fiának, az adócsalással és jogosulatlan fegyverbirtoklással vádolt Hunter Bidennek.