Rövidhír
Az FBI igazgatója bejelentette, hogy még Trump beiktatása előtt lemond
Joe Biden elnöki ciklusának végén az FBI igazgatója, Christopher Wray is távozik pozíciójából – Wray ezt maga jelentette be az AP beszámolója szerint.
Bírálja az ellenzék az egészségügyi ellátásról szóló törvény elfogadását
Bírálja az ellenzék a fekvőbeteg-ellátás hozzáférhetőségét szabályozó intézkedésekkel kapcsolatos jogszabály elfogadását.
Eddig egyetlen szlovák állampolgár sem kérte, hogy evakuálják Szíriából
Egyetlen szlovák állampolgár sem kérte eddig, hogy evakuálják Szíriából, miután a múlt héten megbukott a régóta hatalmon levő Bassár el-Aszad elnök kormánya - mondta Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter szlovák újságíróknak brazíliai látogatása során.
A LOZ arra kéri Peter Pellegrinit, hogy fontolja meg az egészségügyi ellátásról szóló törvény aláírását
Az Orvos Szakszervezeti Szövetség (LOZ) arra kéri Petr Pellegrini köztársasági elnököt, hogy fontolja meg a fekvőbeteg-szakellátás elérhetőségét biztosító intézkedésekkel kapcsolatos törvénytervezet aláírását, amelyet szerdán hagyott jóvá a parlament plenáris ülése.
Megszavazták a képviselők az egészségügyi ellátásról szóló törvényt
Megszavazta a parlament a fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos törvényjavaslatot. A javaslat értelmében a sürgősségi ellátás fogalmát kiterjesztik a kritikusan elérhetetlen egészségügyi ellátásra is.
Pártfegyelem hiányáról tanúskodnak a Hlas frakciójában kialakult helyzet
A Hlas-SD frakciójában kialakult helyzetet belsőleg oldjuk meg - jelentette ki Róbert Puci frakcióvezető a Hlas-SD néhány képviselőjének bizonyos jogszabály-módosítások szavazásakor tanúsított magatartása kapcsán feltett kérdésekre válaszolva.
Egyes orvosok visszavonták felmondásukat
További 16 orvos vonta vissza felmondását szerdán a Pozsonyi Egyetemi Kórházban. Jelenleg a benyújtott 480 felmondásból 427 érvényes.
A kritikus infrastruktúrák elleni hibrid és az iskolákat ért online fenyegetésekről tárgyaltak
A kritikus infrastruktúrák elleni kelet-szlovákiai fenyegetésekről, valamint az iskoláknak küldött bombafenyegetésekről tárgyalt a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) ellenőrző parlamenti különbizottság – erősítette meg a TASR-nek Zuzana Števulová, a PS képviselője.
Februárra halasztották a sporttörvény elfogadását
Csak februárban szavaz a parlament a sporttörvényekről, valamint a szakmák arányossági vizsgálatára vonatkozó szabályozásról. A Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS megállapodott e programpontok elhalasztásáról.
Milyen következményei lehetnek a civil szervezetekről szóló törvénymódosításnak?
Az SNS a civil szervezetekről szóló törvényt is szigorítaná, ezúttal is több a kérdés mint a tény a tervezet körül.