Rövidhír
Fico gázszállítással kapcsolatos lépéseit bírálja Šimečka
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állítólag csütörtökön, január 9-én Brüsszelben tárgyal a gázszállításról. Megint a másik végén fogta meg a dolgot, ráadásul ő maga idézte elő a problémát – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko (PS) elnöke. Szerinte a kormányfő már mindent eljátszott - a gázszállítást, a tranzitdíjat és a partnerek bizalmát is.
Külpolitikai állásfoglalást készít elő a kormányfő
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő közös állásfoglalás elfogadását javasolja a három legfőbb közjogi méltóság és a kormánypártok elnökei számára, amelyben lefektetnék Szlovákia további külpolitikai irányultságát és azokat az alapelveket, amelyekhez külpolitikájában igazodik.
Szlovákiában 2023-ban a nyugdíjasok közel negyede dolgozott, míg az EU átlaga 13%
Szlovákiában 2023-ban a nyugdíjasok közel negyede dolgozott, miközben az EU átlagos aránya 13%. Erre a Stratégiai Elemzések Intézetének elemzése alapján derült fény.
Áprilisban válasszák meg, ki kerül a Legfelsőbb Bíróság élére
Az Országos Bírói Tanács elnöke, Marcela Kosová kedden bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása április 15-én fog megtörténni.
Szlovákia és Magyarország külügyminiszterei telefonon tárgyaltak az ukrajnai gáztranzit leállításáról
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter ma telefonon tárgyalt Juraj Blanár külügyminiszterrel az ukrajnai földgáztranzit leállításáról.
A PS szerint a farkasok kilövése törvénytelen lehet
A progresszívek szerint zavar van a jogszabályozásban.
Elhunyt Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali politika ismert alakja
96 éves korában érte a halál.
A cseh rendőrség kérte a képviselőházat, hogy adja ki az SPD párt vezetőjét rasszizmus gyanúja miatt
A cseh rendőrség kérte a képviselőházat, hogy adja ki Tomio Okamurát rasszizmus gyanúja miatt.
A Slovensko Mozgalom beadvánnyal fordul a Közbeszerzési Hivatalhoz a védelmi és belügyminisztériumi beszerzések ügyében
Az ellenzéki Slovensko Mozgalom beadványt nyújtott be a Közbeszerzési Hivatalhoz a védelmi és belügyminisztériumon történt kesztyűbeszerzések miatt.
Januártól minden 500 főnél nagyobb településen kell lennie defibrillátornak
Január 1-től az 500 főnél nagyobb településeken automata defibrillátornak (AED) kell lennie közterületen.