Rövidhír
Az oktatási miniszter nyitott a koalíciós szerződés újratárgyalására
Tomáš Drucker oktatási miniszter (Hlas-SD) bízik a koalíciós megállapodásban, és szükség esetén pártja nyitott a koalíciós szerződés újranyitására.
A Meta 50 ezer kilométernyi tenger alatti kábelt telepít, öt kontinensen keresztül
A világ leghosszabb tenger alatti kábelprojektjét jelentette be a Meta.
Új szlovák nagykövet érkezik Csehországba egy hónapon belül
Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter bejelentette, hogy az új szlovák nagykövet körülbelül egy hónapon belül foglalja el hivatalát Csehországban.
Bővül az SNS-frakció, jelentette ki Andrej Danko
Az Szlovák Nemzeti Párt elnöke reméli, hogy Fico tartja magát a koalíciós szerződéshez
Nem nyitották meg a Taraba leváltásáról szóló ülést
A parlament ma másodszorra sem volt határozatképes a környezetvédelmi miniszter, Tomáš Taraba leváltásáról szóló rendkívüli ülés megnyitásakor.
Kedden folytatódnak koalíciós tárgyalások
Kedden is folytatják a megbeszéléseket a kormánypártok vezetői.
Izrael kivonult Dél-Libanon nagy részéről, öt állásponton maradt
Az izraeli hadsereg kedden kivonult Dél-Libanon legtöbb falujából, azonban továbbra is öt stratégiai helyszínen tartotta meg állásait.
Megkezdődtek az Ukrajnáról szóló amerikai-orosz tárgyalások Szaúd-Arábiában
Az amerikai és az orosz delegáció megkezdte az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásokat, Ukrajna képviselői azonban nem kaptak meghívót a találkozóra.
Kedden tartják a Taraba és Šimkovičová leváltásáról szóló parlamenti ülést
Az ellenzék kedden ismét megpróbálja leváltani Tomáš Taraba környezetvédelmi és Martina Šimkovičová kulturális minisztert (mindketten SNS-jelöltjei).
Lezuhant a Delta Air Lines egyik repülőgépe a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren
Lezuhant a Delta Air Lines egyik repülőgépe a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren, aminek következtében legalább nyolc ember megsérült, egyikük állapota súlyos, de senki sem halt meg.