Rövidhír
Legalább 32 palesztin halt meg izraeli légicsapásokban Gázában
Legalább 32 palesztin vesztette életét izraeli légicsapásokban a Gázai övezetben – közölte a Hamász által irányított gázai egészségügyi hatóság.
Tűz ütött ki a pozsonyeperjesi római katolikus templomban
Hétfő reggel tűz keletkezett a dunaszerdahelyi járásban található Pozsonyeperjes község római katolikus templomában.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin között továbbra is feszült a viszony az ukrajnai béketárgyalások kapcsán
Az ukrajnai háború lezárására irányuló béketárgyalások nem haladnak előre, mivel Oroszország olyan feltételeket szabott, amelyek elfogadhatatlanok Ukrajna és az Egyesült Államok számára.
Sztrájkkészültséget hirdetett a szlovák Legfelsőbb Bíróság dolgozóinak szakszervezete
Április 2-án sztrájkkészültséget hirdetett a szlovák Legfelsőbb Bíróság Hivatalának dolgozóit képviselő Igazságügyi Szakszervezet alapszervezete.
Ismét bombafenyegetés érte a szlovák főügyészséget
Hétfő éjszaka bombafenyegetést kapott a Szlovák Köztársaság Főügyészségének egyik ügyésze, amelyben lakásának felrobbantásával fenyegették meg.
Gyimesi György: Semjén Zsolt nem volt józan, amikor rólam nyilatkozott
Kizárták Gyimesit a Magyar Szövetségből.
Fociliga: bravúros kassai győzelem
A rájátszás 4. fordulójának két mérkőzését rendezték vasárnap az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.
Štefan Harabin egykori igazságügyi miniszter bíróság elé állhat az orosz invázió támogatásáért
Szerdán kezdődhet meg Štefan Harabin, Szlovákia egykori igazságügyi minisztere és a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke tárgyalása a pozsonyi különleges büntetőbíróságon.
Medvék okoznak riadalmat Liptón és más szlovákiai régiókban
Szlovákiában egyre több medveészlelésről érkezik jelentés, ahogy a barna medvék felébrednek téli álmukból.
Befejezte munkáját a száj- és körömfájás elleni osztrák egység Szlovákiában
Április 6-án befejezte tevékenységét Szlovákiában az osztrák CBRN egység, amely március 26. óta segítette a száj- és körömfájás elleni védekezést.