Rövidhír
A magyar külügyminiszer elmondása alapján Magyarország támogathatja az oroszellenes szankciókat
Szijjártó Péter magyar külügyi és külgazdasági miniszter Londonban kijelentette, hogy Magyarország támogathatja az Oroszország elleni szankciókat
Szlovákia támogatja India törekvését az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagságára
Peter Pellegrini államfő szerdán bejelentette, hogy Szlovákia támogatja India törekvését az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagságára.
Halálos fenyegetések Franciaországban
A francia rendőrség kedden letartóztatott egy 76 éves férfit, aki halálosan megfenyegette azt a bírónőt, aki ítéletet hozott a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés annak elnöke, Marine Le Pen ügyében.
Az indiai államfőt fogadta Peter Pellegrini
Peter Pellegrini államfő fogadta Pozsonyban Draupadi Murmu indiai elnököt, a megbeszélések után együttműködési memorandumot írnak alá.
55 éve oszlott fel hivatalosan a The Beatles
55 évvel ezelőtt, 1970. április 10-én jelentette be Paul McCartney a The Beatles feloszlását.
Megszűnhet az ingyenes vonatozás Szlovákiában
Megszűnhet az ingyenes vonatozás Szlovákiában. Az egyik pénzügyi portál információi szerint a közlekedési minisztérium olyan javaslaton dolgozik, amely szerint a diákoknak és a 70 év alatti nyugdíjasoknak 1€-s menetjegyet kell majd váltaniuk.
Pert nyert az AP a Fehér Ház ellen
Egy szövetségi bíró kedden elrendelte, hogy a Fehér Ház tegye ismét lehetővé az Associated Press (AP) hírügynökség számára azt, hogy az elnöki eseményekről tudósíthasson – ezt maga a hírügynökség közölte.
Labdarúgó BL: megleckéztették a címvédő Real Madridot
Kedden a negyeddöntő két párosításának első mérkőzésével folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája.
Ficoék megkérdőjelezték a Čurilla-csoport munkáját
A koalíciós képviselők keddi sajtótájékoztatójukon ismét, emellett rámutattak a nyomozócsoport állítólagos vulgáris kommunikációjára.
104 százalékos vámot vetett ki Trump a kínai árukra
Szerdán reggel lépett életbe a több tucat országból származó árukra kivetett amerikai vámtarifa új hulláma, amelyet Donald Trump amerikai elnök múlt héten jelentett be.