Rövidhír
Oroszországgal szembeni szankciókat sürgetett az isztambuli tárgyalásokat követően az ukrán elnök
„Ha Oroszország üres beszélgetéssé változtatja az isztambuli találkozót, akkor új szintű nyomásgyakorlásra van szükség, új szankciókra nemcsak Európától. Közös szankciókra van szükség a G7-ek szintjén, beleértve az Egyesült Államokat is, valamint mindenkitől a világon, aki békét akar” – mondta –Volodimir Zelenszkij a NATO közép-és kelet-európai tagállamait magában foglaló Bukaresti Kilencek és az észak-európai országok csúcsát követően Vilniusban.
Bírálja az államfő a védelmi kiadások növelését érintő állásfoglalását a KDH
A védelmi kiadások növelésével kapcsolatos nyilatkozata miatt bírálja Peter Pellegrinit a KDH, mondván, hogy a köztársasági elnök mindennemű szakmai és politikai egyeztetés nélkül tett ilyen bejelentést.
Annalena Baerbockot választották meg az ENSZ-közgyűlés új elnökének
Annalena Baerbock volt német külügyminisztert választották meg az ENSZ-közgyűlés új elnökévé. A 44 éves német zöldpárti politikust 167 szavazattal és 14 tartózkodás mellett választották meg.
A kormány lemondását követeli a cseh ellenzék, de az államfő szerint ez senkinek sem használna
A kormány lemondását követeli az ellenzék Csehországban, miután kiderült, hogy Pavel Blažek volt igazságügyi miniszter csaknem egymilliárd koronás ajándékot fogadott el az állam számára egy drogdílertől.
Az államfő szerint Szlovákia kompromisszumokra fog törekedni a védelmi kiadások növelésének kérdésében
Szlovákia nem kíván olyan ország lenni, amely gátolni fogja a konszenzust a NATO-tagállamok védelmi kiadásai növelésének kérdésében. Nagy vita áll még előttünk – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő hétfőn a Bukaresti Kilencek vezetőinek vilniusi csúcstalálkozója után.
Bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen a lengyel miniszterelnök
Június 11-én tart bizalmi szavazást a lengyel parlament Donald Tusk kormányáról – jelentette be kedden maga a lengyel miniszterelnök. A döntés hátterében az áll, hogy a Tusk vezette kormánykoalíció jelöltje, Rafał Trzaskowski vereséget szenvedett a hétvégi elnökválasztáson.
Jelentős áttörés nélkül ért véget a második isztambuli tárgyalási forduló Ukrajna és Oroszország között
Jelentős áttörés nélkül ért véget a hétfői, második isztambuli tárgyalási forduló az ukrán és az orosz küldöttségek között. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vilniusban, a NATO közép-és kelet-európai tagállamait magában foglaló Bukaresti Kilencek és az északi-európai országok csúcsát követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a felek dokumentumokat cseréltek a török fél közvetítésével és egy újabb hadifogolycsere előkészítésén dolgoznak.
Idén már nem lesz munkaszüneti nap november 17-e
A koalíció bejelenttet, hogy a tranzakciós adóról szóló szavazás során támogatni fogják az SNS javaslatát, amely végső elfogadását követően felmenti majd az egyéni vállalkozókat és a legfeljebb 100 ezer eurós bevételű kisvállalkozásokat a tranzakciós adó fizetésének kötelezettsége alól.
Megpróbálták megölni Jeszenszky Gézát
A volt magyar külügyminiszterre és korábbi washingtoni és oslói nagykövetre kalapáccsal támadtak rá Budapesten.
Bírálja a KDH Peter Pellegrini államfő kijelentését
A védelmi kiadások növelésével kapcsolatos nyilatkozata miatt bírálja a KDH Peter Pellegrini államfőt, mert mindennemű szakmai és politikai egyeztetés nélkül tett ilyen bejelentést.