Rövidhír
Szétverné a költségvetést a védelmi kiadások hirtelen növelése
A védelmi kiadások a GDP 2%-ról 5-re való ugrásszerű növelése teljesen szétverné az állami költségvetést. A szlovákiai ipar nem elég nagy ahhoz, hogy ekkora összegeket észszerűen át tudjunk csoportosítani és beruházni – jelentette ki a kormány kihelyezett ülése előtt Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter.
Jó irányban haladnak az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalások
Az Európai Unió és az Egyesült Államok kereskedelmi tárgyalásai „jó irányba és jó ütemben haladnak” – jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa szerdán, miután találkozott Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselővel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri tanácsülésének alkalmából Párizsban.
Egészségi okokra hivatkozva kéri szabadon bocsátását Ratko Mladić
Előzetes szabadlábra helyezését kérte a hágai börtönből Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka, akit 2017-ben ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre népirtás és háborús bűnök miatt.
Megkezdődött a mekkai zarándoklat, szigorú biztonsági intézkedésekkel
A szaúd-arábiai Mekkában szerdán megkezdődött az iszlám legfontosabb éves zarándoklata, a hadzs. Idén mintegy 1,4 millió hívő vesz részt a vallási eseményen.
A parlament szerdai üléséről
A parlamenti képviselők ma a szabadalmi törvény módosításának vitájával kezdték meg az ülést.
Ellenzék: A kormányfőnek nem ízlik a demokrácia
A november 17-i államünnep eltörlésére vonatkozó javaslat az ellenzék szerint azt bizonyítja, hogy Robert Fico kormányfő nem tiszteli a szabadságot és a demokratikus értékeket.
A Kanadában pusztító erdőtüzek füstje elérte Európát
Az április óta Kanadában pusztító erdőtüzek füstje elérte Északnyugat-Európát, és a következő napokban tovább fog terjedni a kontinensen - figyelmeztetett az Európai Unió Copernicus légkörfigyelő szolgálata.
Moszkva szerint nem jelent veszélyt Nagy-Britanniára
Oroszország nem jelent fenyegetést Nagy-Britanniára – közölte kedden a londoni orosz nagykövetség. A diplomáciai képviselet visszautasította a brit kormány állításait, amelyek szerint Moszkva egyre agresszívabbá válik, és mindennapos kibertámadásokat hajt végre.
Környezetvédelmi drónrepülések várhatóak Dunaszerdahelyen
Ha az időjárás kedvezően alakul, akkor a szerdai nap folyamán Dunaszerdahely területe felett drónok fognak repülni, hogy értékes adatokat gyűjtsenek be a város zöld és fenntartható jövőjének további fejlesztése érdekében.
Ha májusban lett volna a választás, a PS nyerte volna meg
Ha májusban lett volna a parlamenti választás, a Progresszív Szlovákia nyerte volna a szavazatok 21,5 százalékával, a Smerre a válaszadók 19 százaléka szavazna - derül ki az AKO ügynökség által a Joj 24 televízió számára készített közvélemény-kutatásból.