Rövidhír

Megkezdődött az Európai Tanács versenyképességgel és Ukrajnával foglalkozó ülése
Megkezdődött az Európai Tanács ülése Brüsszelben, a tagállamok vezetői az unió versenyképességének javításáról, az Ukrajnával kapcsolatos fejleményekről, valamint a védelem területén tenni szükséges lépésekről tárgyalnak.

Ferenčák nem árulta el, hogyan fog szavazni a házelnökválasztáson
Ján Ferenčák, a Hlas képviselője csütörtökön azt mondta, hogy a házelnökválasztással kapcsolatban pártjával és a koalícióval egyeztet, és véleményét a titkos szavazás során fogja kinyilvánítani.

Több uniós ország Kallas kezdeményezése ellen van, amely Ukrajna segítésére irányul
Az európai diplomácia vezetője, Kaja Kallas csütörtökön Brüsszelben elismerte, hogy több nagy európai uniós ország ellenáll annak a tervének, hogy idén 40 milliárd euró értékben nyújtson katonai segítséget Ukrajnának.

Görögország: Mitsotakis az illegális migránsok hazatoloncolását sürgeti
Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy azoknak az illegális migránsoknak, akik nem kaptak menedéket Athénban, vissza kellene térniük származási országukba.

A kormányfő szerint Szlovákia megvétózhatja az újabb oroszellenes szankciókat
Robert Fico miniszterelnök csütörtökön, a brüsszeli EU-csúcs előtt kijelentette, hogy Szlovákia megvétózhatja az Oroszország elleni újabb szankciókat, ha azok veszélyeztetnék a békés rendezés folyamatát. A kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy Szlovákia nem küld fegyvereket Ukrajnának, és csak kereskedelmi alapon hajlandó együttműködni.

Az államfő megrendülten reagált a nagysárosi tűzesetre
Peter Pellegrini köztársasági elnök mély megrendülését fejezte ki a Nagysároson történt tűzeset kapcsán, amelyben öt ember, köztük négy gyermek vesztette életét.

Teljes önvédelemre képes Európa kell 5 éven belül Manfred Weber szerint
Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője szerint Európának öt éven belül képessé kell válnia arra, hogy önállóan megvédje magát.

Megbuktatták a szerb kormányt a diáktüntetések, Aleksandar Vučić elnök új választásokat ígér
Lemondott a Miloš Vučević vezette szerb kormány, Aleksandar Vučić elnök június elejére új választásokat helyezett kilátásba.

A kormányfő Brüsszelbe utazott az Európai Tanács ülésére
Robert Fico miniszterelnök csütörtök reggel Brüsszelbe utazott az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozójára.

Volodimir Zelenszkij jövő héten Párizsba látogat
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda éjjel bejelentette, hogy Emmanuel Macron francia elnökkel napi szinten kommunikál, és a jövő hét folyamán Párizsba látogat.