Rövidhír

Az Európai Parlament elfogadta a civil szervezetek működésével kapcsolatos jelentést
Az EP képviselői leszögezték azt, hogy civil szervezetek működése nélkülözhetetlen az európai demokrácia fenntartásában.

34-el nőtt a Covid-19 fertőzésben elhunytak száma
2 500 felett a kórházban ápolt személyek száma.

Az egység napjának alkalmából az ukrán zászló színeiben pompázott a Grassalkovich-palota
Szlovákia ezzel a gesztussal fejezi ki a támogatást és szolidaritást a szomszédos országukkal szemben.

Egyre több a fertőzött a kassai iskolákban
34 iskolában 27-ben van jelen a koronavírus-fertőzés az alkalmazottak és diákok körében.

Kelet-Európai körúton a brit külügyminiszer
Liz Truss az ukrán és a lengyel kollegájával folytat majd tárgyalásokat.

Szélvihar tombolt Csehországban
Több százezer háztartásban nem volt áram, és a közlekedésben is számos fennakadást okozott az erős szélvihar.

Elutasították az eutanázia bevezetésével kapcsolatos referendumot Olaszországban
A jobboldali Liga párt által szorgalmazott igazságügyi reformmal kapcsolatos referendumot azonban elfogadta az alkotmánybíróság.

Johannes Hahn elégedett az Európai Unió Bíróságának az ítéletével
A költségvetésért és igazgatásért felelős uniós biztos azt hangoztatta, hogy a döntés megvédi az uniós költségvetést.

Tetőzik az omikron hullám Szlovákiában
A stabilizálódás első jelei látszanak ugyan, de továbbra is súlyos a járványhelyzet, közel 300 fertőzött kerül naponta kórházba.

A Szövetség arra kéti a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az állampolgárságról szóló törvény módosítását
A párt elnöke az alkotmányra hivatkozik, amely kimondja azt, hogy nem lehet senkit sem megfosztani az állampolgárságától.