Rövidhír
Erdoğan török elnök szerint az Oroszország által megszállt területeket vissza kell adni Ukrajnának
Erdoğan török elnök szerint az Oroszország által megszállt területeket vissza kell adni Ukrajnának, beleértve a 2014-ben annektált Krímet is, olvasható a török elnökkel készített interjú leiratában, amely a PBS NewsHour című amerikai esti televíziós hírműsorban hangzott el.
A gyermek születése után a szülők minden hivatalos ügyet a kórházban intézhetnek
A bürokráciaellenes törvényekre vonatkozó intézkedések elfogadásával a szülőknek a gyermek születése után már nem kell felkeresniük az illetékes hatóságokat, mivel minden hivatalos ügyet a kórházban lehet intézni.
Továbbra is hivatalában marad Roman Mikulec belügyminiszter
Továbbra is hivatalában marad Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter, nem hívták vissza ma a parlamenti képviselők.
Elítélt bűnözőket toboroz a Wagner-csoport az ukrajnai háborúba
Az Orosz félkatonai Wagner-csoport magánszervezet elítélt bűnözőket igyekszik toborozni az ukrajnai háborúba, de sokan elutasítják az ajánlatot - közölte hétfőn egy magas rangú amerikai képviselő a Reuters infomációja alapján.
Megkezdte őszi ülésszakát a parlament
Ma arról is szavazhatnak a képviselők, hogy a parlament szeptember végéig kötelezze-e a kormányt az energiaár-emelkedés negatív következményeinek enyhítésére.
Káčer: Szlovákia továbbra is támogatja Ukrajnát
Az uniós tagállamok tárcavezetőivel tárgyalt hétfőn Rastislav Káčer új külügyminiszter, majd a visegrádi négyek informális találkozóján ismertette Szlovákia prioritásait.
Sikerült megnyitni a parlament szeptemberi ülésszakát
Sikerült megnyitni a parlament soron következő ülését, amelynek programján száznegyven napirendi pont szerepel.
Közösségi hellyé alakítanák át a felsőszeli öregiskolát
Hamarosan kicserélhetik a felsőszeli öregiskola tetejét.
Államtitkári látogatás Tajtin
A rimaszombati járáshoz tartozó Tajtira látogatott a napokban Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, hogy a helyi magyar iskola hét kisdiákját köszöntse.
Elakadtak az Iránnal folytatott tárgyalások atomalku-ügyben
Franciaország hétfőn felszólította Iránt, hogy fogadja el a jelenlegi javaslatot a nagyhatalmakkal kötött atomalku újraélesztésére, mert nem kap jobb ajánlatot.