Rövidhír
170-ről 240 millió euróra emelik az élelmiszertermelők beruházásaira szánt uniós forrásokat
Ezt ma jelentette be Samuel Vlčan mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
Vlagyimir Putyin elnök rendeletben tette lehetővé a kettős állampolgárok besorozását
Az államfő legújabb rendelete azt is előírja, hogy a kettős állampolgárok nem viselhetnek altisztinél magasabb rendfokozatot a seregben.
Oroszország jobban érdekelt a földgáz fegyverként való felhasználásában
Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy inkább elégeti, mintsem eladja, hogy ezzel vágjon vissza az Ukrajna elleni inváziója miatt rá kirótt nyugati szankciókra.
A kormány továbbra sem állapodott meg az orvosokkal, a tárgyalások holnap folytatódnak
Ha megállapodás születik, a csütörtökre tervezett tüntetés az egészségügy megmentéséért elmaradhat.
Amerikai védelmi minisztérium: Az oroszok a Dnyeper keleti partján sáncolták el magukat
Több tízezer orosz katona állomásozik a folyó keleti partján.
Elfogadták a parlamenti képviselők a Smer egészségüggyel kapcsolatos határozati javaslatát
Az állásfoglalásban arra kérik a kormányt, hogy írjon alá memorandumot az orvosi szakszervezetekkel az egészségügyi ágazat válságának megszüntetése érdekében.
Komolyabban tervezi venni a károsanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzéseket az Európai Unió
Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke legalább 57 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es értékekhez képest.
Németország karbantartó központot hoz létre Szlovákiában az Ukrajnában használt fegyverek ellenőrzésére és javítására
Ezt ma jelentette be Christine Lambrecht német védelmi miniszter.
8 milliárdan vagyunk a Földön
Időszámításunk kezdetén még csak 200-300 millió fő volt a világ népessége. Az egymilliárdot 1804-ben haladta meg.
Márton-napi felvonulást tartottak a farkasdi Életke Óvodában
Az óvoda udvarán libazsíros hagymás kenyérrel, süteményekkel és forró teával kínálták a vendégeket.