Rövidhír

Buszmegállókat újítanak fel Kassán
A kassai tömegközlekedés hat buszmegállóját korszerűsítik összesen közel 511 000 euró értékben, a költségek nagy részét uniós forrásokból fedezik.

50 ezer euróig pályázhatnak önkormányzatok és iskolák magyarországi partnerekkel
Helyi önkormányzatok, iskolák, egyházak és civilszervezetek kérhetnek támogatást a Kisprojekt Alapból, az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében.

Elhunyt Vangelisz
79 éves korában elhunyt Vangelis Oscar-díjas görög zeneszerző, egyebek mellett a Tűzszekerek és a Szárnyas fejvadász című filmek zenéjének komponistája.

Háromnapos munkahetet vezetnek be a Ford kölni üzemében
Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében – írta a Bild című német lap.

A G7 országok több mint 18 milliárd dolláros segítséget nyújtanak Ukrajnának
A G7 országok pénzügyi vezetői 18,4 milliárd dolláros segélyben állapodtak meg Ukrajna megsegítésére, de kijelentették, hogy szükség esetén készek ennél is többet tenni – áll a Reutershez eljutott közlemény tervezetében.

Čaputová a berni Szövetségi Palotában mondott beszédet
Čaputová: Európa lakosságának feladata újra egyensúlyt teremteni a kontinensen.

Gyorsított eljárásban tárgyalja a parlament az inflációs törvénycsomagot
A parlamenti képviselők tegnap megszavazták, hogy gyorsított eljárásban fog tárgyalni a törvényhozás az inflációs csomagról.

Gerhard Schrödert és Karin Kneissl volt osztrák külügyminisztert is szankcionálná az EP
Volt politikusokat szoros viszony fűzi a háborús agresszor Oroszországhoz.

Ukrán elnöki tanácsadó: lehetetlen a tűzszünet az orosz csapatok teljes kivonulása nélkül
Ukrajna tárgyalási platformja elképzelhetetlen a szankciók nélkül amíg nem vonulnak ki az orosz csapatok.

Richard Raši: Matovič az elképzeléseit finanszírozó banknak nézi az önkormányzatokat
A Hlas alelnöke támogatja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának a sztrájkkészültségét.