Rövidhír

Hosszú idő után először végezhetik szabadon a munkájukat a bűnüldöző szervek
A bűnüldöző szervek hosszú idő után először szabadon végezhetik a munkájukat - tájékoztatott Zuzana Eliášová azt követően, hogy az egykori belügyminiszter Robert Kaliňák úgy nyilatkozott, az egyes ügyeket politikailag irányítják.

Kaliňák szerint az inflációellenes segélycsomag csupán marketing
A családok megsegítését célzó, úgynevezett inflációellenes segélycsomag "brutális marketing" - jelentette ki Robert Kaliňák egykori belügyminiszter a Markíza televízió politikai műsorában.

Megtalálták a helikopter-baleset több áldozatát
Holtan találták annak a helikopternek az öt utasát, illetve pilótáját, amely csütörtökön tűnt el Olaszországban, Luccából Trevisóba tartva.

Kibékült Ausztrália és Franciaország
Ausztrália 555 millió euró kártérítést fizet a Naval Group francia vállalatnak a tengeralattjáró-szerződés felmondásáért - jelentette be Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök.

UFO-kutató csoportot állít fel a NASA
Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, vagyis a NASA bejelentette, hogy felállít egy független szakértői csoportot, amelynek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja, mennyi adat áll rendelkezésre az azonosítatlan repülő tárgyakról és megmagyarázhatatlan észlelésekről.

Ukrajna rögös útja az Európai Unió felé
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította az európai politikusokat, ne kételkedjenek abban, hogy jó döntést hoznak, ha Ukrajnának megadják az európai uniós tagjelölti státust, mert a közvélemény Ukrajna oldalán áll.

Szabadlábra kerül a Marhapásztor-ügy gyanúsítottja
A Legfelsőbb Bíróság elutasította Martin Kvietik pénzember előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

Igor Matovic rekordnagyságú nyugdíjemelést jelentett be
Igor Matovič ismét Zuzana Čaputovát bírálta az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában, mert az államfő megvétózta az inflációellenes csomag egy részét.

Peking harciasan állást foglalt Tajvan esetleges függetlenedése ellen
Peking "nem fog habozni, hogy háborút indítson", ha Tajvan kikiáltja függetlenségét - figyelmeztette amerikai kollégáját a kínai védelmi miniszter.

Nem csitulnak a harcok a kelet-ukrajnai harctereken
A távozás feltételeiről próbálnak meg tárgyalni a szeverodonyecki Azot vegyi üzemben körülzárt ukrán erők, de értésükre adták, hogy feltétel nélkül kell letenniük a fegyvert - közölte Rogyion Mirosnyik, a „Luhanszki Népköztársaság” moszkvai nagykövete a Telegramon.