Rövidhír

Michal Šimečka szerint normális országban Marián Kéry lemondana a plagizálás miatt
Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke szerint egy normális, civilizált országban Marián Kéry parlamenti képviselő már lemondott volna, miután kiderült, hogy diplomamunkáját volt középiskolai osztálytársnőjétől másolta le.

Macron a gyarmati múlt feldolgozását ígérte Madagaszkáron
Emmanuel Macron francia elnök tegnapi madagaszkári látogatása során ígéretet tett a francia gyarmati múlt feldolgozására.

„Állj le, Vlagyimir“ – Donald Trump elítélte a kijevi orosz támadást
Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta Oroszországot a Kijev elleni súlyos rakétatámadás miatt, amely legalább kilenc halálos áldozatot követelt és 77 sebesültet hagyott maga után.

Tüntetők nyílt levélben kérték az elnököt, ne írja alá az úgy nevezett „orosz törvényt”
Több ezren vonultak utcára a tizedik polgári megmozduláson, amelyet a Békét Ukrajnának kezdeményezés szervezett.

Dél-Korea kifejlesztette a világ első génmódosított lépfene elleni vakcináját
A Koreai Járványkontroll- és Prevenciós Hivatal bejelentette a BARYTHRAX nevű vakcina kifejlesztését

Az államfő a helyi rendőrség jogköreinek bővítését javasolja
Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtöki galántai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az államnak bizonyos jogköröket át kellene ruháznia a városi és községi rendőrségre.

Forró Krisztiánnal tárgyal Pellegrini a nemzetiségi tanácsadói posztról
Peter Pellegrini köztársasági elnök tárgyalásokat folytat Forró Krisztiánnal, a Magyar Szövetség korábbi elnökével a nemzetiségi tanácsadói pozícióról.

A nemzeti gyász idején tilos a szerencsejáték, a zászlókat félárbócra eresztik
A szombati nemzeti gyász idején, amelyet Ferenc pápa halála miatt hirdettek ki, tilos a szerencsejáték. Az állami, illetve egyéb zászlókat félárbócra kell helyezni, fekete zászlót azonban nem szabad kitűzni.

SaS: Nem végeztek geológiai felmérést az állattetemek elásása előtt
Nem készült geológiai felmérés arról, hogy a Léva melletti katonai objektum területe alkalmas-e a száj- és körömfájás miatt elpusztított állatok tetemeinek elásására – jelentették ki az ellenzéki SaS képviselői, és állításukat a Dionýz Štúr Állami Geológiai Intézet állásfoglalásával igazolták.

Az új nemzeti kórházról, a civil szervezetekről és a válságkezelésről is tájékoztatott csütörtökön a belügyminiszter
A belügyminisztérium májusban mutatja be az állami válságkezelés új koncepcióját – jelentette be Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter.