Rövidhír
Holland és svéd zászlókat égettek ázsiai fővárosokban
A stockholmi és hágai Korán-égetések miatt vonultak az utcákra a Közel-Keleten.
Belgium 92 millió euró értékű katonai felszerelést küld Ukrajnának
A segélycsomag légvédelmi rakétákat, páncéltörőket, géppuskákat, gránátokat és lőszereket foglal magába.
Három gyalogost gázolt el Besztercebányán egy rendőrök elől menekülő autós
A sofőr nem reagált a többszöri rendőri figyelmeztetésre. Közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek a járdán tartózkodók.
Megölték az Iszlám Állam szomáliai vezérét
Egy hegyvidéki barlangrendszerben ütöttek rajta Bilal al-Szudanin és csapatán.
Újabb hatvan tankot kapnak az ukránok a lengyelektől
Varsó eddig 250 harckocsit küldottt eddig az ukrán hadseregnek.
Többen meghaltak fegyveres merényletben egy jeruzsálemi zsinagógában
Legkevesebb heten vesztették az életüket a terrorakcióban. A merénylőt a helyszínen lelőtték.
Folytatódik a cseh elnökválasztás
Az eredmény a késő délutáni órákban várható.
Az Egészségügyi Minisztérium a rendelők pótfinanszírozásban állapodott meg az orvoskkal
A miniszterelnök a pénteki tárgyalás után kijelentette, hogy a pácienseknek nem kell majd díjat fizetni a kivizsgálásért. Nem mindenki elégedett a megegyezéssel.
Diákok bocsátották fel Magyarország első szuperszonikus kutatórakétáját
A rakéta a repülés alatt két tudományos kísérletet végzett.
Robbanás volt Lengyelországban, két nő meghalt
A gázrobbanás egy katowicei evangélikus parókián történt.