Rövidhír
Már több mint 4400-an vesztették el szlovák állampolgárságukat az állampolgársági törvény miatt
Legtöbben a felvett cseh állampolgárság miatt jártak így.
Két bevándorló holtteste került elő a Tunézia partjainál elsüllyedt hajóból
A ResQShip német humanitárius szervezetnek az olasz parti őrséggel együtt 22 embert sikerült kimenekítenie.
Kína folytatja a hadgyakorlatot Tajvan közelében
A hétfői napon eddig 59 kínai harci repülőgépet regisztráltak a tajvani hatóságok a légterük határainál.
A Franciaországban tavaly eladott kerékpárok negyede elektromos volt
Rohamosan nőnek az elektromos kerékpárok eladási számai Európa szerte.
Egy Klimt festményt adna el a velencei képviselő, hogy legyen pénz az új stadion megépítésére
A festmény értéke több mint 90 millió euró.
Több ezren vettek részt a kormányellenes tüntetésen Grúziában
A tüntetést a korábban bebörtönzött elnök, Miheil Szaakasvili által alapított mozgalom szervezte.
Macron szerint a kínai vezetőség is tudja, hogy jelenleg nincs lehetőség tárgyalásra az orosz-ukrán konfliktusban
A francia elnök úgy véli, hogy a jövőben megnyílhat a lehetőség a konfliktus diplomáciai lezárására.
A hamburgi rendőrség közleménye szerint nem veszélyezteti a lakosságot a tegnap a város közelében kialakult tűz
Korábban azt gondolták, hogy a füst mérgező lehet.
Legalább hét civil áldozata van a hétvégén Ukrajnára mért rakétatámadásoknak
Az orosz hadsereg továbbra is arra összpontosít, hogy elfoglalja az ország keleti részét.
Júliusig biztosan nem importál ukrán gabonát Lengyelország
Az olcsó ukrán gabona veszteséget okoz a helyi termelőknek.