Rövidhír
Az EU új központot hozna létre a dezinformáció és a hibrid támadások ellen
Az Európai Bizottság szerdán mutatja be a Demokrácia Európai Pajzsa elnevezésű kezdeményezés intézkedéscsomagját, amely a választások védelmét és a sajtószabadság erősítését szolgálja.
Irán békés atomalkura törekszik az Egyesült Államokkal
Irán kész lenne békés atomalkut kötni az Egyesült Államokkal, hogy ezzel rendezze a két ország közötti hosszú ideje fennálló vitát – közölte az iráni külügyminiszter-helyettes.
Az év végéig szolgálatba állíthatják a csendőröket
A védelmi minisztérium továbbra is számol az új csendőrség bevetésével az idei év végéig. A szolgálati helyszínek kiválasztása folyamatban van, a csendőrök pedig már 41 SUV típusú gépjárművet kaptak, több mint másfél millió euró értékben.
Pénzbírságra és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a bíróság a belügyminisztert
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke pert vesztett a rendőrökből álló, Čurilláék néven ismert nyomozócsoport ellen.
Leváltotta a Szlovák Vasúttársaság vezetését a közlekedési miniszter
Leváltotta a Szlovák Vasúttársaság, a ZSSK teljes vezetését, és a vállalat irányításával ideiglenesen Ivana Piňosovát bízta meg Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter – közölte a tárca.
Jóváhagyta a rekordhosszú amerikai kormányzati fizetésképtelenség végét jelentő törvényjavaslatot a szenátus
Az Egyesült Államok ismét közelebb került a szövetségi kormányzat részleges leállásának, az úgynevezett Shutdownnak a végéhez, amely rekordhosszú, 41 napig tartott – az amerikai Szenátus többsége hétfőn megszavazta az ideiglenes költségvetési törvényjavaslat elfogadását.
Elítéli a nemzetközi humanitárius jog megsértését Szudánban Pozsony
Juraj Blanár (Smer-SD) szlovák külügyminiszter csatlakozott az Európai Bizottság és 17 ország diplomáciai képviseleteinek közös felhívásához, amelyet 9 másik állam is támogatott.
Nehéz tél előtt áll több millió menekült és otthonát elhagyni kényszerült ember – figyelmeztet az ENSZ
Az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy világszerte több millió menekült és otthonát elhagyni kényszerült emberre különösen nehéz tél vár, miközben a humanitárius segítség idén jóval korlátozottabb.
Kiterjesztené a halálbüntetés alkalmazását az úgynevezett terroristákra és nacionalista indíttatású gyilkosságok elkövetőire Izrael
Az izraeli parlament hétfőn előre vitt egy törvényjavaslatot, amely kiterjesztené a halálbüntetés alkalmazását az úgynevezett terroristákra és nacionalista indíttatású gyilkosságok elkövetőire.
Egy MiG 31-es ellopását célzó ukrán-brit tervet hiúsított meg Moszkva
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB közlése szerint sikerült megakadályozni egy ukrán–brit tervet, amely egy MiG 31-es vadászgép ellopását célozta meg.