Rövidhír
A Sme rodina bizonyos körülmények esetén hajlandó támogatni Ódor Lajos kormányát
Mindezt az RTVS Szombati párbeszédek című politikai vitaműsorában mondta a parlament elnöke.
Veszélybe kerülhet a holdprogram
Veszélybe kerülhet a NASA holdprogramja, mert a holdutazásra szánt rakéta fejlesztése nagyon rosszul áll – számolt be róla egy frissen készült tanulmány.
A mentőcsapat kénytelen volt befejezni Suhajda Szilárd keresését
Suhajda Szilárd hegymászó május 21-én indult el alaptáborából, hogy a már korábban előre kiépített táborhelyeit használva, május 24-én feljusson a 8848 méter magas Mount Everest csűcsűra. Suhajda a klasszikus, ún. alpin stílusban tervezte végrehajtani a csúcstámadást, ez azt jelenti, hogy oxigénpalack és a mászását segítő serpák nélkül vágott neki a csúcsnak. Korábban egyetlen magyar hegymászó sem volt képes erre a teljesítményre.
Német köztisztviselők százai kényszerülnek elhagyni Oroszországot
Több száz német köztisztviselő kényszerül elhagyni Oroszországot, válaszul arra, hogy Berlin orosz hírszerzőket utasított ki - derült ki a német külügyminisztérium közléséből.
Készen áll az ukrán ellentámadás, egy magas rangú tisztviselő szerint
Ukrajna készen áll a várva várt ellentámadás megindítására az orosz erők ellen – mondta egy magas rangú ukrán tisztviselő a BBC-nek.
31 hadgyakorlatot tervez idén a védelmi minisztérium
Szlovákia területén az év második felében várhatóan 31 hadgyakorlatot tartanak majd – derült ki a védelmi minisztérium által a tárcaközi véleményezési eljárásra benyújtott javaslatból.
Trópusi viharok megfigyelésére szolgáló műholdhálózatot hozott létre a NASA
Trópusi viharok megfigyelésére szolgáló műholdhálózatot hozott létre az amerikai űrkutatási hivatal.
Putin szerint őrültek a grúz tüntetők
Vlagyimir Putyin orosz elnök meglepetését fejezte ki a Kreml-ellenes grúziai tüntetések miatt, amelyek azután törtek ki, hogy Oroszország helyreállította a légi összeköttetést a kaukázusi országgal.
Nyomtalanul eltűnt egy bárka ötszáz emberrel a fedélzetén a Földközi-tengeren
Az Emergency szerint a keresést a nemzetközi vizeken hajtották végre, Málta kutatási-mentési területén, de a csütörtök este beállt rossz idő miatt meg kellett szakítaniuk a keresést.
Vasárnap eldől, ki lesz Törökország elnöke
Vasárnap tartják Törökországban az elnökválasztás második fordulóját, amelyen Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással, miután a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.