Rövidhír
Az év második felében 30 százalékkal emelkedett a magáncsődök száma Szlovákiában
Szlovákiában az év második negyedévében 30 százalékkal, szám szerint közel 2700-ra emelkedett a magáncsődök száma a CRIF SK adatai szerint.
Július eleje volt a Föld eddig mért legmelegebb hete
A július harmadika és kilencedike közti volt a világszinten mért legmelegebb hét - közölte az ENSZ meteorológiai szervezete (azaz a WMO) azt követően hogy egymás utáni napokon dőltek meg a hőmérsékletrekordok.
Zuzana Čaputová elutazott a vilniusi NATO-csúcsra
Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden reggel elutazott Litvániába, hogy részt vegyen az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének vilniusi csúcstalálkozóján.
Leváltják az Általános Egészsgügyi Biztosító igazgatóját
Michal Palkovič egészségügyi miniszter hétfőn visszahívta hivatalából Richard Strapko-t az Általános Egészsügyi Biztosító (VšZP) eddigi igazgatóját - derült ki a miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
A nem megfelelő elsősegély és a lassú evakuálás felelős az orosz katonai halálesetek feléért
Az orosz hadseregben történő halálesetek nagyjából féléért a nem megfelelő elsősegélynyújtás és a támadás alá kerülő területek sebesültjeinek lassú evakuálása felelősek - derül ki a brit védelmi minisztérium közleményéből.
Hatályba lépett a Környezetvédelmi Alapról szóló törvénymódosítás
A Környezetvédelmi Alappal kapcsolatos törvénymódosítás a múlt hét folyamán lépett hatályba.
A NATO nem teszi kötelezővé a csatlakozási akcióterv követését Ukrajna számára
A NATO vezetőinek döntése alapján Ukrajnának nem lesz kötelező követnie az úgynevezett csatlakozási akciótervet, azaz MAP-t - állítja Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
Július 22-ig be kell jegyeznie a listákat a választási bizottságnak
Az Állami Választási Bizottságnak július 22-ig kell lezárnia a pártok jelöltlistáinak bejegyzését a szeptemberi választásra, 70 nappal a szavazás napja előtt. Ugyanakkor a bizottság hamarabb is végezhet a listák ellenőrzésévével. Összesen 25 párt adta le a jelöltlistáját.
Kibertámadások érik a NATO-csúcsnak otthont adó Litvániát
Litvániát kibertámadások érik egy nappal a fővárosukban, Vilniusban tartandó NATO-csúcstalálkozó előtt.
Duplájára emelkedett a breznói elkerülő út megépítésének ára
A breznói elkerülő út megépítésének ára pontosan duplájára, 40 millió euróra emelkedett, emellett annak ellenére, hogy a munkálatoknak már hónapokkal korábban be kellett volna fejeződnie, várhatóan csak szeptemberre készül el.