Rövidhír
Ivan Šimko nem szívesen hagyja ott posztját
Ivan Šimko leköszönő belügyminiszter úgy nyilatkozott, nem szívesen hagyja ott posztját, szerinte ugyanis erre csakis azért van szükség, mert néhány magas beosztású rendőr távozásával fenyegetett, emellett pedig úgy gondolja, nem hagyták, hogy a kialakult problémát saját hatáskörén belül oldja meg, ehelyett kivették a kezéből.
Szakszervezetek: Kedvezményesnek kellene maradnia a vasúti teherforgalomnak
A szállítmányozási vállalatokat képviselő szakszervezetek szerint a szlovákiai vasúti teherszállításnak meg kellene tartania kedvezményes működését, ellenkező esetben ugyanis akár 5 millió tonna áru is a közutakra kerülhetne át, jelentősen rontva azok minőségét.
A jövő héten szavaz a felháborodást kiváltó igazságügyi reformról a Kneszet
Az izraeli parlament a jövő hét folyamán szavaz a nagy felháborodást keltő igazságügyi reform ratifikálásáról. A reform ellenzői szerint annak teljeskörű elfogadása túl sok hatalmat adna a kormánynak és komoly veszélyt jelentene az ország demokratikus működésére.
A munkaerőhiány enyhítését segítő vízumot vezetnének be Szlovákiában
A munkaerőhiány enyhítése érdekében vízumot vezetnének be Szlovákiában, amit az előzetes becslések szerint 2 000 Európai Unión kívüli európai és ázsiai munkavállaló kaphatna meg.
Magánebéden fogadta Orbán Viktort a román miniszterelnök
Magánebéden fogadta július 19-én, zserdán Bukarestben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Marcel Ciolacu román kormányfőn.
Egyetért a belügyminiszter leváltásával a Za ľudí
A Za ľudí üdvözli Ivan Šimko belügyminiszter menesztését - nyilatkozta Veronika Remišová pártelnök, kiemelve, hogy szerinte Šimko leállított minden az előző kormány által indított fontos és pozitív változást, valamint belavatkozott a rendőrség munkájába.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a volt SIS-es tisztet
Kenőpénz elfogadása miatt 3 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott 4 éves próbaidővel a Szlovák Információs Szolgálat volt tisztje, Martin Ciriak.
Pellegrini elfogadhatatlannak tartja Šimko leváltását
Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke komoly kritikával illette Ivan Šimko belügyminiszter leváltását, szerinte ugyanis az országban túl sok dolog van alárendelve a rendőrségnek, amit veszélyesnek és demokráciaellenesnek tart.
Orosz ügynökhálózatot lepleztek le Lengyelországban
Tizenöt orosz ügynököt tartóztattak le Lengyelországban, többek között azzal vádolva őket, hogy Ukrajnába tartó, fegyvereket és humanitárius segélyt szállító vonatokat akartak felrobbantani.
Rekordot döntött július első felében a Föld átlaghőmérséklete
Július első felében rekordot döntött a Föld globális átlaghőmérséklete. Milan Lapin ismert szlovák klimatológus szerint július 3-a és 17-e között a földfelszín 2 méteres magasságában több, mint 17 Celsius fokos átlagot mértek, ami a 2022-es rekordokat is meghaladta.